Távozásom a Jobbikból, levél Vona Gábornak

„A jobbik frakciójából és a pártból való távozásommal kapcsolatban nem akartam nyilatkozni senkinek sem, mert úgy gondoltam, hogy tisztességes ember nem piszkít a saját volt fészkébe. Ebben állapodtunk meg. Úgy gondoltam, ha ezt kölcsönösen tiszteletben tartjuk, akkor elkerülhető az ilyenkor szokásos mocskolódás. Utolsó és kemény figyelmeztetésnek tekintettem a kilépésemet, amit a párt, és a frakció vezetésének szántam. Ugyanis ők kényszerítették ki döntésemet. Nehéz és fájdalmas volt ez a döntés a részemről, de –hosszas tépelődés után- meg kellett tennem.

Akiknek szólt a tiltakozásom, úgy tűnik semmiből sem tanulnak és képtelenek visszafogni magukat ebben az esetben is.

Az elmúlt napok, lassan hetek során a legelképesztőbb mocskolódásokat, primitív vádakat és hazugságokat kellett eltűrnöm a párt különböző szintű vezetőitől. Újból és ismételten átléptek egy tűrési határt, a szokásos elvakultsággal, alattomossággal. Ez késztet arra, hogy megszólaljak.

Elsőként mellékelem és közzéteszem a »felmondó« levelemet. (A levelet a közlemény alatt olvashatják – a szerk.)

A levél önmagért beszél, de két dologra külön is érdemes figyelni. Az egyik a dátum, ami hétfő és nem csütörtök, másrészt öregségről és megfáradtságról, valamiféle nyomás elviseléséről szó nincs. A legszomorúbb azonban az, hogy a párt és frakció vezetése még a frakció tagjaival sem közölte az igazat a kilépésemmel kapcsolatban. Ilyen az őszinte légkör a frakción belül.

A dátum azért érdekes, mert a közte lévő napokon az időhúzásnak sajátos szerepe volt. Egyrészt egyszerre a frakció fontos embere lettem, legalábbis erről akartak meggyőzni, bár tekintve, hogy igen sokszor nem mondhattam el a Parlament nyilvánossága előtt különböző témában felszólalásaimat (napirend előtti, interpelláció, stb.), illetőleg igen fontos ügyekben egy-két percre korlátozták a lehetőségeimet, miközben mások szaporították azokat a felszólalásokat, amik nevetségessé tették, lejáratták a frakciót és ezzel együtt azt az ügyet, amit a frakciónak következetesen képviselnie kellett volna.

Másrészt ezt a néhány napot- miután a kilépésemet nem voltam hajlandó visszavonni- a megvesztegetésemre próbálták fordítani. Meglepődtek, amikor ezt visszautasítottam. Hiába, mindenki úgy ítél, ahogyan él. Értitek tudatlan rágalmazóim? Engemet nem lehet megvásárolni! Sajnos volt, akinél ezt a módszert sikerrel alkalmazták. Ennyit az erkölcsről, amit tőlem kér számon az, aki ilyen ajánlatokat ad, és ehhez hasonlóakat elfogad.

A botránypolitizálás, a bohóckodás nem alkalmas eszköz ahhoz, hogy a nemzeti érdekeket hatékonyan érvényesíteni lehessen. Felháborító az, hogy a kormányzat minden lépését ugyanazokkal az átlátszó és szemfényvesztő szólamokkal bírálja és támadja a JOBBIK frakciója, mint az MSZP a DK, vagy az LMP. Ilyenkor alapvetően arról tesz tanulságot a frakció vezetése, hogy fogalma sincs az ország helyzetéről. Az ilyen politizálásra, politikai látványpékségre én nem tudok vállalkozni.

Rozgonyi Ernő”

„Kedves Gábor!

Hosszabb ideje sorozatban mindent elkövettetek annak érdekében, hogy a nemzeti radikalizmust lejárassátok. Én nemzeti radikális vagyok, és régóta hirdetem: a nemzeti radikalizmusnak nem szinonimája a hülyeség. Ezt egyébként minden nemzeti radikális alakzat az egész világon felismerte, csak ti nem.

Sikeresen eljuttattatok arra a határra, amikor én nem tudom tovább a nevemet adni a sorozatos ostobaságotokhoz. Ezért bejelentem, hogy a mai naptól átülök a »függetlenek« közé, és a pártból is kilépek.

A mandátumomat nem adom vissza, mert én a Szent Koronára tettem esküt, amit nem szegtem meg. Nem én hagylak el benneteket, hanem ti léptetek egy pszichopaták által uralt és irányított közegbe, amellyel hihetetlen mértékben ártottatok a nemzeti radikalizmus ügyének.

Sajnálom.”