Háború és vége

„Aki november végén épít szabadtéri kiállítást a város szélén, az se nem szereti, se nem tiszteli Böjte Csabát. S emellett még rohadtul gyáva is. Böjte Csaba és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány 20 éves munkássága mögé bújtatott aljasság ez, mert kizárt, hogy ne lenne alkalmasabb helyszín, mint Nagy-Navarróék néhány négyzetmétere.
Hát itt tart ma a médiaháború. Innen már tényleg nincs hova, és nincs is miért hátrálni. Ennél többet már nem lehet veszíteni. Ez a végjáték. Most már végig ott kell lenni a Kunigunda utcai maroknyi csapat mellett.

Hogy lássanak minket! Minden nap.

De ha már ott vagyunk, és a tüntetés közben akad egy kevéske időnk, olvassuk egyszer végig, hogyan is jutottunk el idáig! Mert ha az egész rémálom egyszer véget ér, nem lehet majd onnan sem folytatni, ahol 2010-ben abbamaradt.

Halmai Gábor írta, hogy »a közszolgálati rádiók és televíziók kétségkívül a köz, vagyis az adót fizető polgárok tájékoztatására, művelődésére, szórakoztatására szolgálnak. Ennek alapján a köz(önség) elvárhatja tőlük, hogy kiegyensúlyozottan és szakszerűen lássák el dolgukat. A kiegyensúlyozottság egyrészt a sokféle nézői, hallgatói igény lehetőség szerinti kielégítését, másrészt az ideológiai, politikai semlegességet jelenti, beleértve magától az államtól való függetlenséget is.«

Vagy sikerül ezt megértenünk végre, vagy zárjuk be az egészet. Csak így ne!”