„Egy: az átlagszint körüli intelligenciával rendelkező online felhasználó tudja, hogy egy anonim hozzászólás nem bír olyan forrásértékkel, hivatkozási alappal, mint egy, névvel-címmel jegyzett újságcikk. Ama vakhitű zombikat pedig, amelyekből bőven akad minden oldalon, semmiféle ítélet nem fogja meggyőzni, hogy a névtelen rágalom nem igaz, tehát reménytelenek. Kettő: egy sértő fórumhozzászólás szerzőjének hitelt érdemlő hatósági beazonosítása annyi kapacitást, adófizetői pénzt emészt fel, és annyira bizonytalan a várható kimenetel, hogy egyszerűen nem éri meg. Ha internet-kávézóból szólt be a tolvajnéven regisztrált illető, soha nem fogják elkapni. Amennyiben otthonról, a saját gépéről tette, akkor is nehéz, hisz egy komputert egy háztartásban többen is használhatnak, és a családtagok nem kötelesek egymás ellen tanúskodni, hogy melyik is volt. Gépet lefoglalni, szervert átvizsgálni, informatikus szakértőt ráállítani, tanúkat beidézni terroristák, pedofilok és gengszterek esetén indokolt, pár indulatos hozzászóló esetén nem. Három: ha már mindenáron csinálni akar valamit a sértett, akkor e-mailben moderálást kér az üzemeltetőtől és/vagy saját néven közzéteszi a fórumon az adatokban bővelkedő cáfolatot. Mert a nyilvános feljelentéssel, pereléssel a néhány ezer ember által olvasott sértést, rágalmat milliókkal ismerteti meg. Öngól.
Papcsák Ferenc a jelek szerint nem tudja ezeket. Jó úton halad, hogy az önbuktató, önlejárató politikus iskolapéldájává váljon. Mondjuk nem sírunk érte, a következmény pedig legyen Orbán Viktor gondja. Ő teremtette meg ugyanis azt a kontraszelekción, protekción, haverságon alapuló autokrata hűbéri piramist, amely most már akkora, hogy nem tudja manuális vezérléssel irányítani. Ez a tekintélyelv csapdája. Létrehoz egy központosított szuperbürokráciát, ami annyira túl van kombinálva, hogy fizikai képtelenség átlátni. Előbb-utóbb elkezd önjáróan működni. Nyilvánvaló hogy nem Orbán utasította Papcsákot, hogy tegyen így, s az sem ő volt, aki parancsba adta, hogy foglalják le az alcsúti juhász kaszáját. Ez már a rezsim önmozgása, a saját farkába harapó, önmagát tökön szúró hülyeség, túlbuzgás, szervilizmus, stb. Ez az, ami igazán meg tud rendíteni egy politikai felépítményt. A pártállamot sem Kádár gyűlölete buktatta meg. Kádárt nem gyűlölték, még 1989 nyarán, a temetésén is tömegek sírtak. A Kádár által kinevezett alfőnökök, törzsi despoták ásták meg a sírt.”