Az van a páston, amit én akarok

„Most azt mondják, hogy ha nem is a magyar vívás, de legalább a kard szakág megmentője leszel, és még ki sem örülted magad a fantasztikus siker után.

Úgy gondolom, egy személyben nem vehetem a vállamra az egész magyar vívósportot. Nagyon tehetséges és jól képzett vívóink vannak, akik még nem mutatták meg, mire képesek, vagy mert még fiatalok, vagy mert nem jött ki nekik a lépés. Abban bízom, hogy amit én mutattam, abból azt szűrik le tanulságként, hogy ha az ember tudatosan készül egy versenyre, sokat edz, és minőségi munkát végez, akkor annak meglesz az eredménye, és ez motiválni fogja őket, ami hatalmas segítség lehet a vívósportnak. Az, hogy a sportágat hogyan lehet megmenteni, megötszörözni, megtízszerezni a vívók számát – mert erre is szükség lenne –, a szövetség feladata, ahol megvannak a nálam erre alkalmasabb szakemberek. Én a magam dolgát teljesítettem, innentől kezdve a stafétabotot átadom.

Hogyan erősíti egymást a veled kapcsolatban sokat emlegetett mentális erő és a lenyűgöző technikai tudás?

Úgy éreztem, mindent kontrolláltam a páston, nyugodt tudtam maradni, ami egy ilyen fontos versenyen ritka és nagyon fontos. Ha az ember ideges, akkor a finom koordinációs mozdulatai elszállnak, s akkor a nagyon pontos technikát nem lehet alkalmazni.

Ez a nyugodtság akkor is jellemző volt, amikor elkezdett feljönni a német Max Hartung a negyeddöntőben?

Az egy kirívó szituáció volt. 12:8-nál kaptam egy találatot, ahol én elértem az ellenfelemet, csak éppen nem jelezte a lámpa, de ő is bemondta. De ha nincs lámpa, nincs tus, azaz volt, csak éppen neki. Ez annyira megzavart, hogy rögtön két gyors találatot kaptam, ami utólag visszagondolva nagyon nagy, amatőr hiba volt. Ahogy 13:13-nál kiegyenlített, kénytelen voltam visszaállni, és újrakezdeni az egészet: én irányítok, az van a páston, amit én akarok, mi jön, mi a következő akció, ő eddig mit csinált. Kitaláltam, és a következő két tust be is adtam.”