A törésvonal(hiányá)tól az új pólusig

„Ma azt el lehet mondani, hogy az LMP botladozik – a kritikusok felé csak halkan jegyzem meg, hogy háromévnyi működés után és a fentiekből következve ez akár tartós is lehet, és ha ennek egyetlen alternatívája az »oligarchia vastörvénye«, úgy nem biztos, hogy baj az, ha nem holnap fejeződnek be párt tanulási folyamatai –, de hiteles szereplő, ügyek és botrányok nélkül. Úgyis mondhatnánk: ha egyesek személyben nem is támogatható, de mégis szerethető párt (politikailag ez persze nehezen értelmezhető). A Szolidaritás – túl vezetőinek távolról sem egyértelmű kanyarjain és motivációin – bizalmi tőkéje egyes szavazói körökben jóval nagyobb, mint egyes pártoké, a Szolidaritás mint »márka« megépült (bár volt már népszerűbb is). A Milla mobilizációs technikája és digitális beágyazottsága önmagáért beszél. A 4K!-val most nem foglalkozunk, láthatóan a várakozásoknak megfelelően a párt elszámította magát azt illetően, hogy a »patrióta baloldalnak« ma tömeges támogatottsága lenne egyedül – holott megalakulásakor a választási piac és leendő választási rendszer már körvonalazódott –, így mást nem tehet, minthogy bemegy az LMP alá/mellé.

Egy összefogás nélküli választási megmérettetés esetében ezek a szereplőkre és mögöttük álló tartalmakra, azaz az új pólusra történő szavazói felhívása nem tűnhet az LMP-re nézve irracionális döntésnek (most csak a toposzok felől értelmezzük a folyamatokat, a választási rendszer nyilván komplexebbé teszi, vö: Szigetvári-Vető). Az új pólus ugyanis kulturális tartalom is egyben, amely egyelőre szimbolikus, de tényleges alternatívája lehet a »régi« pólusoknak. Ennek zászlóshajója pedig az ökopárt lehet, a szervezeti hatékonyság javításáról így már ténylegesen van értelme beszélni, ugyanakkor a fenti szervezetekkel sem lesz könnyű együttműködnie – elég, ha csak a Szolidaritásra gondolunk, amely nem nélkülözi az önjáróságot, az elhamarkodott felvetéseket (pl.: DEKA).”