Az én olimpiám

„A »Gyurta-koreográfia« ennek előtte szinte minden Európa- és világbajnokságon az volt, hogy a magyar fenomén 100-nál még a középmezőnyben úszott, 150-nél került élközelbe, s aztán az utolsó ötvenen a szó szoros értelmében »leúszta« a mezőnyt. Most ez a »koreográfia« 180 fokos fordulatot vett: úgy tetszett, hogy amikor Kitadzsimát megelőzte, már nem lesz szüksége arra a bizonyos klasszikus hajrára. De az utolsó 20 méteren az uszoda mégis drámai színpaddá változott. A vezető magyarhoz egyre közelebb került az általam megjósolt »igazi« ellenfél, Jamieson, aki olyan hajrát vágott ki, mint amilyet Gyurta szokott. Pontosan olyat. Nem akarok ünneprontó lenni, de mint uszodai veterán, azt mondom: ha 210 méteres a verseny, az angol csap be elsőnek. Hála az égnek azonban, bajnokunknak megmaradt 15 század másodpercnyi előnye a korábbi minimum háromszorosából, és ilyenformán két világ- és két Európa-bajnoki aranya, egy olimpiai ezüstje után megszerezte élete első olimpiai aranyát is, egyszersmind a másodikat Magyarországnak. Csakhamar kiderült róla, hogy nemcsak világra szóló tehetség, hanem érzelmes nyilatkozó is: azt mondta a köztévé riporterének, hogy az utolsó métereken az édesanyjára gondolt. Ezzel megríkatta fél Magyarországot. És arra az ostoba kérdésre, hogy mi fog változni ezután az életében, azt mondta: semmi, legföljebb az éremgyűjteménye lesz gazdagabb. Nem csak érzelmes, értelmes fiú is. (...)

Végül némi kéretlen politika. Az úszóstadionban szerda este – szakkomentátorként – megjelent a köztévé leírhatatlan tömegben bakizó riportere mellett Czene Attila sportállamtitkár (volt olimpiai bajnok), aki jónak látta elmesélni, hogy kapott Gyurta győzelme után egy SMS-t, amelyben Tőkés László – Orbán stratégiai szövetségese – gratulált »Erdély nevében« a magyar úszóaranyhoz. »Ez önmagáért beszél«, fűzte hozzá alázatosan a riporter, én meg azt kérdezem, hogy a volt püspök, a romániai magyar politika legnagyobb kártevője ugyan miképp gondol beszélni a háromnegyedrészt románok lakta Erdély, de akár az erdélyi magyarság nevében, amikor az ő pártja (EMNP) valamivel nulla százalék fölött teljesített a minapi önkormányzati választásokon. Vagy más. A soha, semmit sem jól látó riporter az amerikaiak mellúszó csillagát következetesen Szőnyi Rebekának nevezte, amivel elérte, hogy gyanútlan hallgatósága egy újabb magyar sztárt, egy eladdig ismeretlen úszót kezdett ünnepelni. Rebecca Soni, akinek a szülei magyarok és Kolozsvárról vándoroltak ki, az Egyesült Államokban született, és azon kívül, hogy persze beszél magyarul, semmilyen magyar kötődése nincsen – hacsak azt nem tekintjük annak, hogy ugyanaz az ember edzi őt Kaliforniában, mint Hosszú Katinkát (Dave Salo) –, még nem is járt Magyarországon, talán Kolozsvárott se. Származása okán nem kéne őt talán »magyarosítani«, vagy ha ennyire kényesek vagyunk, akkor ajánlom riportereinknek, hogy a Caroline Wozniacki nevű dán teniszező-csillagot ne nevezzék »Voznyaki«-nak, mert a hölgy lengyel és a neve Voznyacki-ként ejtendő ki.”