Mit ér a magyar borász, ha egyben tulajdonos is?

„Vajon ugyanazt a teljesítményt nyújtja egy borász, hogy ha saját maga osztja be a termését és építi fel szortimentjét, mint ha befektetők felé elszámolási kötelezettsége lenne (akik szükségszerűen rövidebb, talán anyagiasabb időben és térben gondolkoznak…)? Erre a kérdésre az eddigi borértékelések alapján láthatóan nehéz megadni a teljes választ, ám ha a legfrissebb személyes tapasztalataimat nézem, akkor a válasz szerintem az, hogy nem. (...)

Eszemben sincs lekicsinyelni a borász alkalmazottakat, mert a munkájuk és a megszerzett tapasztalataik bizonyára tényleg mindenki javát szolgálják. Hatalmas lehet rajtuk a felelősség és a nyomás, sokszor több tíz fős csapatok, sok hektár szőlő munkáját kell összehangolniuk, s a végeredményhez minden tehetségükre szükségük is van. Biztos, van köztük nem egy olyan, aki soha nem váltana, - révbe ért ott, ahol épp van, a borok pedig, igen, azok is lehetnek végül tökéletesek.

Ám számomra nincs szebb pillanat a borokkal való ismerkedés közepette, mint amikor egy borász a saját pincéjében csillogó szemmel mutatja az egyik féltve őrzött, aprócska üvegballonnyi kincset, melyet extrém időben szüreteltek (analitikája több helyen a mérhető intervallumokon kívül esett), extrém kísérlettel az érlelése, extrém limitált és extrém minőségű végeredménnyel.”