„Miután az állam a magánpénztár-hiénáktól a koncot elvéve a teljes felelősséget is magára testálta, a járulékot is adónak átkeresztelve, éppen ideje lenne a rendszert alapjaitól átvizsgálni, öröklött bajait kiiktatva azt újra strukturálni. Közben nem felejtve, hogy az érintettek nagy száma miatt politikailag mennyire ingoványos ez a terület, az óvatos állami lépkedés szándéka ezért természetesen általunk is elismert módon, mindenképpen jogos és indokolt.
Legelőször szakítani kellene az illúzióval, miszerint a nyugdíjrendszer valamiféle, állami kezelésben lévő – ráadásul mindenféle kockázattól mentesített – befektetési rendszer, ahol a befizetett summákkal, azok hozamával majd pontos elszámolás következik. Nem, hiszen bevallva, bevallatlanul már régen másról szól a dolog, és az állam hosszú ideje éppen annyit oszt nyugdíjként az aktuális reálértéken, amennyit a bármely néven (járulék, áfa és egyéb adók címén) beszedett és belőlük e célra szán. Az általunk már régen szorgalmazott módon, újabban a jövedelemi- és vagyoni típusú adók helyett a – fogyasztása során kivétel nélkül mindenki által lerótt – forgalmiakra alapozódó állami bevételekből egy bizonyos, állampolgári jogon járó, lehetőleg a megélhetési minimumra elegendő alapnyugdíj bevezetése volna a javaslatunk, természetesen megfelelő időt biztosítva az átmenetre.
Aki pedig ennél többre, nagyobb biztonságra vágyik, annak ott lennének a valóban önkéntes, piaci alapon működő rendszerek.”