Az örökkévalóság félidői

„Még a szocializmusban is – bár Trianon tabuvá vált – a hatalom adott a megszerzett sportnagyhatalmi szerep megtartására. »A futball a szimbolikus térben jobb híján – írja Puskásról szóló kiváló könyvében Borsi-Kálmán Béla – az elégtétel-keresés, a történelmi-társadalomtörténeti léptékű kompenzáció terepévé lett, különösen az újabb, 1941–45 közötti traumák után, amikor a megnyomorított, önbecsülésében porig alázott ország immár a Szovjetunió gyarmatává vált.« S az is maradt a forradalom leverése után, egyik pilléreként a kádári konszolidációnak. A nap hősei nagy rétegek ünnepelt kedvencei, akik elvonták az emberek figyelmét mindenről, még a megélhetési gondokról is: 60-70 ezer néző volt kinn a kettős mérkőzéseken a Népstadionban. A románoktól nem szabad kikapni: az 1972-es Eb drámai s továbbjutással végződő magyar–román összecsapásai jóval többet értek a magyar összetartozás erősítésében, mint a diplomáciai huzavonák Kádár és Ceausescu közt. Egy zseniális futballista sérülésével – például Albertéval vagy Tichyével – többet törődtünk, mint a szocialista népgazdaság csődjével, miközben Patocka és Cerny a játék szocializmuson túl mutató filozófiájáról elmélkedtek a szovjet okkupáció előtti Prágában. (A tudás és ügyesség minden nyelven beszél, s a sportoló hitelesebb, mint egy párttitkár. A lelátó ideiglenes társadalma valóban demokratikus társadalom: a szurkoló ugyanis nem cserél mezt.)

A nyolcvanas években a gazdasággal együtt roppant meg a magyar sport is. A megszállottan Honvéd-drukker Berecz János, a párt KB-titkára, Kádár lehetséges utóda, a rendszer keretei közti megújulásban gondolkodott: ’89 ősze őt is elsodorta.

A politikából kiszorulva kiszorult a magyar foci szálainak húzogatásából is. A spontán privatizáció aláásta az állami gondoskodás alapjait, az állam (és a szocialisták) kivonulása idején pedig nem volt olyan magántőke, amely a labdarúgásban és más sportágakban – néhány esetet kivéve – hatékonyan az állami tőke helyébe lépett volna. Végh Antal Horn Gyula elleni egyik pamfletjében azt írta, hogy nem csak a foci, az ország is taccsvonalon kívülre került. »Szinte kívül élünk korunk társadalmán. Úgy érezzük, rajtunk már se nem áll, se nem bukik.«

Az örökkévalóság félidői kiestek a kezükből.”