Mi történt Csókakőn?

„Fél ötkor indultunk Budapestről Kovács Alexszel, az IDE IT-ért felelős alelnökével és Polgári László Vincével, aki már korábban is sokszor fotózott a DK részére. Kb. fél hatkor érkeztünk meg a székesfehérvári plázához, ahol felszedtük kis csapatunk negyedik tagját. Őt nem nevezem meg, eddig egyedül az ő kilétét nem tudták felfedni a náci írszerzők, nem is olyan ügyesek, mint gondolnánk. A másik három »zsidó terrorista« adatait már nyilvánosságra hozták, azért is írtam ide a nevünket. A pláza parkolójában aztán előkészítettük a véleménynyilvánítás eszközeit: genothermekbe raktuk a zsidótörvényeket (mindegyik állott a címből, a kihirdetés dátumából, meg egy rövid összefoglalóból azt illetőleg, hogy miről szólt) plusz egy bibliai idézetet, aminek felmutatására a Nag Imre Társaság kért fel minket. (A szövege: »Lehetetlen, hogy botránkozás ne essék, de jaj annak, aki miatt esik!«) Ezeket akartuk a szobor nyakába akasztani és aztán így lefényképezni, majd hazamenni és a képeket feltenni a Facebookra. Látható, hogy semmi rongálási szándékunk nem volt. Mi ugyanis, demokraták, nem rongálunk szobrot. Ezek is csak afféle tájékoztató papírlapok voltak, hogy emlékeztessék az embereket arra, ki is az, akinek itt szobra van. Egyébként vittünk még néhány olyan képet, ahol Horthy éppen nagyon jól elvan Hitlerrel (madarat tolláról, embert barátjáról), esetleg azzal lefotóztuk volna magunkat. Jó, őszinte leszek: ha nem felejtünk el szigszalagot hozni, akkor egy olyat is ráragasztunk a szoborra. Még mindig nem rongálás, bármikor le lehet venni.

Megérkeztünk így Csókakőre (útközben láttam egy kijelzőn, hogy épp 45 fok volt, hörr!) és leparkoltunk egy nyílt területnél a várba vezető út oldalában. Két tájvédelmi körzetes tábla pont eltakarta a szobrot, de én sejtettem, hogy ez lesz az a hely a kettős keresztekből és az ott grasszáló hat feketeruhás embernek látszó objektumból. Kiszállva és körülnézve megláttuk Horthyt, akiért jöttünk. Hogy elaltassuk a hat náci figyelmét, egy kicsit fotóztattuk magunkat a Miklós mellett levő Nagy-Magyarország-emléktáblánál (amire elég fura mód József Attila-idézet volt vésve). Ekkor odajött az egyik »farkaskölyök« és váltottunk néhány szót. Pontosan mit, arra nem emlékszem, csak arra, hogy elmondta, hogy az Új Magyar Gárdából vannak. (Pintér Sanyi, azt még miért nem oszlattátok fel?! Hát hogy lesz így közbiztonság?!)

A fényképezgetés után átmentünk a Horthy-szoborhoz, ahol szintén ácsorogtunk egy darabig, miközben a náci gyerek árgus szemekkel figyelt minket. Aztán egyszercsak előkaptuk a papírokat és elkezdtük a szobor nyakába aggatni. Kettőt sikerült, mielőtt letépték volna őket és körbevettek minket. Üvöltve követelték, hogy menjünk el onnan. Közöltem, hogy nem megyünk, mert ez közterület és nincs joguk megmondani, hogy mi hova menjünk. Erre elrángattak minket hangos zsidózás közepette. Rángatás közben a pólóm jobb ujja varrás mentén elszakadt. A francba is! Az a jobbik fekete pólóm volt! Szóval az Új Magyar Gárda jön nekem egy fekete pólóval! (Biztos bőven van nekik raktáron.) Miközben cibáltak, nyakló nélkül zsidóztak minket, közölték, hogy menjünk vissza Izraelbe. Sosem voltam ott. Mint később megtudtam (ott nem értem rá vele foglalkozni), Alexet fel is lökték.

Miután visszamentünk a kocsihoz, ők felsorakoztak egy sorba köztünk és a szobor között és azzal a szép üres tekintetükkel figyeltek bennünket. Mi meg felhívtuk a 107-en a megyei rendőrkapitányságot, hogy legyenek szívesek intézkedni, hiszen itt személyi szabadság korlátozása forog fenn. Többek között.

Érdekes epizód, hogy míg vártuk a rendőröket, a nácik is telefonálgattak. Mintha egy elcsípett mondatfoszlányban arról lett volna szó, hogy jönnek a rendőrök. Sanszos, hogy valaki leadta nekik a drótot.”