Apró kiigazítás vagy éles irányváltás?

„A válság kitörésekor, első ijedtségükben az európai államok tűzoltó akciókat indítottak a bankok és a munkahelyek megmentésére a hagyományos keynesi elmélet szellemében. A gyorsan felszökő államadósságok láttán viszont visszavonulót fújtak, és a mainstream tanításának megfelelően az egyensúly megteremtését, a fiskális szigor érvényesítését állították középpontba, mondván: az államadósságok csökkentése és az alacsonyan tartott infláció majd automatikusan elhozza a fellendülést. De nem így történt: az erős restrikciós politika csak tetézte a bajokat, a belső feszültségeket, és a fellendülés csak nem akar jönni.

Elég nagy tehát a tanácstalanság: vajon folytatni kellene az ortodox, megszorító politikát, amely eddig nem hozott sokat a konyhára, vagy visszatérni a keynesi élénkítő politikára, amely tovább növelheti az eladósodásokat és ugyancsak nem következik belőle automatikus fellendülés? Úgy tűnik, az immár négy éve tartó válságba belefáradt társadalmak inkább ez utóbbi politikára voksolnak. Persze, ha így lesz is, akkor sem mindegy, milyen konkrét forgatókönyvek szerint fog végbemenni a fordulat. Ismerve a németek óvatosságát és szigorát, egy fokozatos, apró lépésekben testet öltő gazdaságpolitikai váltásnak van a legnagyobb valószínűsége.

A fellendülésre azonban még biztosan várni kell, az csak akkor jön el és válik mindenki számára érzékelhetővé, ha azokat az új technológiákat bevezetik, amelyek felváltják a mostani hosszú (1990-2008 közötti) fellendülés technikai-technológiai bázisát. Addig pedig a társadalmi nyomás erősödése szerint fogják a lazítás és megszorítás eszközeit kombinálni az aktuális politikacsinálók. Mindeközben búcsút vehetünk az alacsony inflációtól, mert a nyugati világ a felhalmozott óriási adósságától csak az infláció felpörgetése révén tud majd megszabadulni.”