Szűknek érzem a materialista világképet

„– Hisz Istenben?

– Ez egy súlyos, nehéz kérdés. Római katolikus családba születtem. Édesanyám sajnos korán elhunyt, utána gyermekotthonba kerültem. Néhányszor meglátogattam a nagymamámat, többnyire nyáron. Láttam a halálát, akárcsak azt, mekkora támaszt jelentett számára a hit az utolsó percekben. A gyermekotthonban ateista lettem. Ám a materialista világképet ma már szűknek érzem – ennek ellenére nem hiszek semmi konkrétban, de valami spirituális »dologban« feltétlenül. Ha körülnézek a világban, tisztán látom, hogy »valaminek« lenni kell. Ha este elkerül az álom, kimegyek a szabadba, és a csillagokat bámulom. A végtelen mélység és a mérhetetlen távolság elandalít, felold.

– Valláspárti?

– Abszolút. Elismerem, nagyon sok embernek a hit – függetlenül a rituálétól – képes segíteni.

– Szokott a számokkal játszani?

– Nem. Anno tőzsdéztem, de szinte minden pénzem elúszott. A feleségem, amiért nem lehetek neki elég hálás, mellettem maradt.

– A kollégái hasonszőrűek?

– Ismerek egy világhírű matematikust – a neve irreleváns –, aki régebben kártyákkal zsonglőrködött. Amikor Budapesten járt, eljött a lakásunkba, s bemutatott néhány trükköt. Mindannyian, de különösen a gyerekek, tátott szájjal bámulták. Nos, ő és két társa – egyikük fizikus – rendszeresen jártak Las Vegasba kaszinózni. A pörgetés elején figyelték a golyót – s bár csak fejben dolgoznak, mégis nagyobb eséllyel voltak képesek megjósolni a végeredményt, mint az átlagvendégek. Néhány nap múlva jól öltözött úriemberek beszélgettek el velük. Ezután ritkán látták őket a kaszinóban.”