Frusztráció helyett

Kumin Ferenc, akinek, mint a Republikon Alapítvány elnöke hálával tartozom, hiszen tegnap az alapítvány által mentorált Intézet vitáján részt vett, úgy érezte magát vendégként nálunk, mintha afféle ellenséges hadoszlopok közé ment volna. Ezt szívből sajnálom.
Mint blogposztjában írja a „gyűlölet jéghideg lehelete” csapta meg, hiszen a közönség egy része saját élménye szerint ellenséges volt vele, sőt, amikor elköszönt, egy idős hölgy emelt hangon azt mondta, hogy „viszont nem látásra”.
Sorait mélységes empátiával olvastam. Hiszen éreztem már magam is a gyűlölet hideg leheletét, hajaj…Éreztem, amikor felpofoztak az egyik meleg tüntetésen, éreztem, amikor a saját lakásom ajtajára írták, hogy menjek a kurvaanyámba, éreztem, amikor a kisfiam jelenlétében lezsidóztak.
Tudom természetesen, hogy, aki kimegy a porondra, annak sokat el kell tűrnie. S ez jól is van így. S nyilván mások a személyes érzékenységek, eltérő a tűrőképességünk ez is rendben van.S mások az általánosítási, szintetizálási gyakorlatok is, magam ezekből az élményekből sosem következtettem arra, hogy általában milyenek is az emberek bármely szubkultúrában, elhatárolt, kellemetlen élményekként éltem meg ezeket.
Irtózom attól a kétpólusú, ellenségesre hevített, egymással szemben előítéletes politikai légkörtől, amely Magyarországon eluralkodott. Ez silányítja el a közpolitika minőségét, ez teszi lehetetlené, hogy akár vérre menő, de egymás integritását, hitelét tiszteletben tartó, az országot előrevivő valódi viták uralják a közéletet, a másik mellett elbeszélő unalmas lózungok helyett.
Nem az érdes szavakkal van bajom, hanem azzal,amikor a másik oldal felé empátia sincs, sőt rezon sértegetni azok képviselőit. Ezt politikusként is utáltam, utáltam akkor is, ha párttársaim éltek ezzel.
A politikából végleg kiszállva, saját politikai felelősségemet különböző hibákért nyilvánosan sokszor elismerve, éppen a fentiek miatt, a Republikon alapítása óta kötelességemnek éreztem, hogy ezen a magam szerény módján változtassak.
Örömmel vettem, hogy ebben sok politikus, értelmiségi egyként partner. Jó érzés volt látni, hogy nálunk felszabadultan beszélget egymással Kósa Lajos és Pető Iván, vagy Pokorni Zoltán és Schlett István, konferenciánkon egyszerre szólal meg Rogán Antal és Csillag István. A sor még folytatható lenne, de a szándék egyértelmű: a demarkációs vonalak lebontása, szervilizmus, propaganda beszéd helyett reflektív, érdemi dialógus inspirálása.
Bizonyos vagyok benne, hogy a fellépők egymással szemben sosem érezték a gyűlölet legkisebb jelét sem.
Ugyanakkor közös felelősségünk, hogy a populista, agresszív szekértábor politikai gondolkodást lebontsuk, ha tetszik pedagógiai missziónk, hogy tágabb és szűkebb értelemben vett „közönségeinknél” is inspiráljuk az attitűdváltást, segítsük az elmúlt évek rossz gyakorlatainak és abból adódó reflexeknek a feloldását.
Bizonyos vagyok benne, hogy Kumin Ferenc ezt éppúgy fontosnak tartja, mint jómagam, s, ha tegnap egy blogposzt erejéig kissé fel is nagyította rossz érzéseit, a mindennapokban ugyanezért dolgozik – mind kíváncsibb, barátságosabb, mindinkább a véleménygazdag beszélgetéseket és nem az önmegerősítéseket váró publikum előtt.