Egyetem személyre szabva

„A tandíj versus tandíjmentesség körüli vita álszent és félrevezető. A (felső)oktatási rendszer ugyanis mindenképpen pénzbe kerül. A kérdés az, hogy ki és milyen arányban fizesse a költségeket. Az ingyenes oktatás illúzió, ahogyan az angolszász világban mondják, nincs ingyen ebéd, valakinek mindig fizetni kell. Akik fizetnek a végén, különböző áttéteken és újraelosztó rendszereken keresztül, nagy részben szintén azonosak.

A valódi törésvonal közép-hosszú távon az oktatás színvonalával kapcsolatos érdekellentétek mentén rajzolódik ki. A jelenleg működő rendszert nagyobbrészt az állam finanszírozza. A benne működő személyek és érdekcsoportok a mai napig úgy dolgoznak, mint ahogy egy késő kádári szocialista nagyvállalatnál tették. A gyár mindenkié, azaz senkié. A számok senkit nem érdekelnek igazán, mindenki csak a Nyugattól való leszakadásról beszél, valódi lépések nem születnek. Azonban naivitás lenne azt várni a rendszerbe újonnan belépőktől, hogy szembemenjenek egy ilyen »hagyománnyal«. Nem lesz olyan fiatal pályakezdő oktató, aki az állását, előmenetelét kockáztatná olyan konfliktusokban, amelyek évtizedek óta meghatározzák egyetemeink, főiskoláink létét, amely csaták után az egyén csak veszíthet az ellentétes érdekek túlerejével szemben.

Gyakori vélemény, hogy a diákok az egyik legnagyobb ellenzői a színvonalas egyetemi oktatásnak, hiszen az többletmunkával, sőt egyesek kizárásával is jár. Azaz: az egyetemre/főiskolára készülő hallgatók nincsenek felkészülve a felsőoktatási rendszer emelt szintű elvárásaira. Ebben van igazság. Éppen ezért nem lehet, vagy legalábbis nem érdemes a felsőoktatást önmagában elemezni és reformálni az alap- és középfokú oktatás átgondolása nélkül. Ezért tartom fontosnak, hogy a pályaválasztást képzett szakemberek segítsék már középiskolás korban. Nem lehet ezt a fontos, egész életet befolyásoló döntést olyan - egyébként kiváló - szaktanárokra bízni, akik évtizedek óta nem követik a felsőoktatás és a változó magyar és nemzetközi munkaerőpiac tendenciáit.”