Hogyha minden eszme egyenlő, akkor a hősök helyett a köpönyegforgatókat és opportunistákat kellene ünnepelnünk?
„Klasszikus kérdést idézve: vajon az az eszme, hogy minden eszme egyenlő, egyenlő-e azzal az eszmével, hogy az eszmék nem egyenlőek? És ez nem csak egy gyakorlatban jelentőségét vesztő teoretikus felvetés: ha jól sejtem, minden világnézet igazabbnak tartja magát a többinél. A »minden eszme egyenlő« vallói és orwellien egyenlőbbnek gondolják ezen nézetüket azokénál, akik ennek az ellenkezőjét gondolják. A »minden eszme egyenlő« tehát önellentmondás és hazugság. „Minden eszme egyenlő, csak tartsuk tiszteletben egymást« – hangzik időnként a válasz, igen ám, de mi van azokkal az eszmékkel, amelyek szerint ne tartsuk tiszteletben egymást? Attól kezdve pedig, hogy a kijelentést módosítjuk úgy: »bizonyos eszmék egyenlőek«, tulajdonképp teljes mértékben érvényét veszti az érvelés. Ekkor ugyanis belép az, amit a posztmodernek ki akartak küszöbölni: valakinek valami alapján dönteni kell, hogy melyik eszme »nem egyenlő«.
Egyenlő-e a kommunizmus eszméje, amely szerint proletárdiktatúrára van szükség, és amelynek képviselői kinyírtak százmillió embert (ez a gyilkolászás, ne legyen kétségünk, a kommunizmus eszméjének inherens része, nélküle nem lehet megvalósítani a kommunizmust, tehát az az elképzelés, hogy »a kommunizmus szép eszme, csak rosszul valósították meg«, egyszerűen hamis), azon eszmékkel, amelyek szerint »ne ölj«? Egyenlő-e egy emberáldozati kultuszt gyakorló vallás más vallásokkal?
És ha minden eszme egyenlő, akkor ennek vallója mégis miért teszi le voksát valamelyik mellett? Mi alapján választ? Hogy melyik kényelmesebb? Prakticizmus? De hiszen ez a szempont is világnézet kérdése! Hogyha minden eszme egyenlő, akkor a hősök helyett a köpönyegforgatókat és opportunistákat kellene ünnepelnünk?”
Kuzmányi azt részletezi, hogy mennyi idő, energia, jóakarat és pénz ment rá a Notre-Dame új liturgikus berendezéseire. Ez szép. De ettől még a végeredmény kiábrándító.
Az elmúlt százhúsz évben öt államalakulathoz tartozó Csallóközben már a klub puszta működése is csodának számít, ám a DAC a megmaradás és a nemzeti összetartozás szimbóluma lett. Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
Legismertebb labdarúgónk példája azt mutatja, hogy nem az eszközkészlet számít, hanem hogy mi jön belülről.
Sokkal fontosabb és súlyosabb problémákkal bajlódunk, mint pár éve, amikor a mozgalmatok elfoglalta az agonizáló baloldal helyét a céges érdekeltségek miatt.
A román-magyar gazdasági együttműködés egy újabb lendületet kap.
