A kicsi Kim

„Észak-Korea összeomlását senki sem akarja, se Kína, se Oroszország, se Dél-Korea, se az Egyesült Államok, magáról Észak-Koreáról nem is beszélve. A csendes átmenetben bízik Szöul és Washington, amely újraegyesítést jelentene hosszú távon, ugyanezt Kína és Oroszország egyáltalán nem szeretné, hiszen jobb egy állandóan viszkető pont a másik háta közepén, mint egy újraegyesült Korea a másik kebelén. Ezért valószínűleg a kicsi Kim egy ideig még felveheti a vezetőknek kijáró zord arckifejezést, de fekete szemüveg már nem jár neki, mert a kártyákat nem ő osztja. Feladata az lesz, hogy az összeomlást megakadályozza. Majd ha kiderül, hogy kinek az akarata az erősebb, akkor derülhet fény rá, ez a Kim elméletileg alkalmas lett volna-e a vezetésre. De ezt a gyakorlatban nem mutathatja majd be, mert rossz hangzású a neve, tanácsadói túl öregek, ő pedig túl fiatal.

Ezzel együtt egy olyan ország első embere, amely egyszerűen megrekedt a múltban, technológiai és szellemi értelemben egyaránt. A kommunizmus démona már halott, de a hidegháború egyáltalán nem ért véget, Korea még ma is szenved tőle. Persze Szöul is tudja, milyen volt, amikor Európában leomlott a fal, és az NSZK magába olvasztotta a sokkal elmaradottabb, de azért működő NDK-t. Az újraegyesítést azóta is nyögi Németország. Dél-Korea ezért okosabb próbál lenni. Ehhez pedig elméletileg tökéletes eszköz a kicsi Kim.”