„A katolikus egyház kimutatható támogatottsággal nem rendelkező parlamenti rezidentúrája benyújtotta a »családok védelméről« szóló törvényt, mely szerint az élettársi kapcsolaton alapuló család nem család. Közben készül az új Ptk., mely a felelős kormánybiztos szerint megerősíti és kibővíti az élettársak családjogi státuszát. Van tehát két tervezet: az egyik követi a társadalom életét, a másik meg dacol vele. (...)
A felbomló családok problémája kb. 1,2 millió embert érint, 6-700 ezer gyerek él csonka családban. Azután ott vannak még a hozott gyerekekkel összeállt mozaikcsaládok, melyekről a törvénytervezet szintén nem vesz tudomást. »Élettárs«, »válás«, »csonka«, »mozaik« – ezek a szavak nemhogy a törvénytervezetben, de az indoklásában sem fordulnak elő. A gyermeküket egyedül nevelő szülőről egyetlen fölsorolásban történik említés.
Katolikus szemmel nézve bűnös nép a magyar. Parázna. S ha legalább az Istentől parázna! De nem. A katolikus katekizmus 2353. pontja szerint »a paráználkodás egy szabad állapotú férfi és nő házasságon kívüli testi egyesülése. Súlyosan ellenkezik a személyek méltóságával és az emberi szexualitással, amely természete szerint a házastársak javára, valamint gyermekek nemzésére és nevelésére rendeltetett.« Valamennyi magyar paráználkodik tehát, aki az egyház által szentesített házasságon kívül vagy akár azon belül, de a gyermeknemzés ellen védekezve közösül.
Eszerint a paráználkodás általános társadalmi gyakorlatnak nevezhető. Bizony parázna homofób heterók vetik meg a keresztény erkölcs nevében a parázna melegeket. A katolikus rezidensek törvénye pedig a valóságos családok helyett egy olyan fölfogás látszatát és maradékát védi, melynek társadalmi bázisa szétporladt. Így kerül át egy hittétel a lelkiismereti szabadság köréből a lelkiismereti diktátum státuszába.”