Fogadjunk szót!

„Alsós koromban az »egyenesen ül, nem beszél« volt a legfőbb pedagógiai elv. Tanító nénink - bár mi nem sejthettük - épp a XXI. század köznevelését képviselte.

Ki gondolta akkor, hogy a szófogadás nem csupán az iskolában lesz törvény, hanem a gyermeklét minden területén. Mivel a végrehajtási utasítás még nem ismeretes, nem tudni, hogy a gyereket, aki nem eszi meg a spenótot kötelessége-e a szülőnek feljelentenie. És ilyenkor nem a zsákos ember, a krampusz, vagy a vasorrú bába viszi-e majd el a rossz gyerekeket, hanem a TEK vagy, ami még rosszabb: Hoffmann Rózsa. Hogy három csapásos életfogytot is kaphat-e a tanuló, ha sosincs rend a szobájában, még kidolgozásra vár. Lehet, hogy csak lelencbe vágja őt a jóságos hatalom. Ha pedig lébecol a csudajó állami iskolában, kamaszkorára úgy a munkaerőpiacon találhatja magát, hogy attól kódul... Nincs is szebb, mint amikor zeng az ének a közmunkatábortűz mellett...

A szófogadás kiterjesztése a jelen hatalom legmélyebb valójából fakad, hiszen, láthatjuk, mi vár azokra, akik eddig sem fogadtak szót a nemzet kissé hullámzó kedélyállapotú pedellus bácsijának, hovatovább minden felnőtt és gyermek virtuális atyjának.”