Riadót fújtak Brüsszelben: rádöbbentek, hogy nagy a baj, és a magyar ötletbe kezdtek el kapaszkodni
Ráébredtek arra, hogy Európa nehezen tart lépést az Egyesült Államokkal és Kínával.
Helytelenítjük, hogy az IMF kínálta feltételekhez képest rosszabb kondíciók mellett vesznek fel szabad piaci pénzeket.
„Mi van Kelet-Európával? Magyarország kilátásai milyenek?
Önök viszonylagosan jobban teljesítenek az utóbbi időben, mint Nyugat-Európa. Olyan megszorító, takarékossági intézkedéseket hoztak – főként a Baltikumban –, amelyek révén ott már látható a fény az alagút végén. Magyarország kapcsán szintén javult a helyzetmegítélésünk, de helytelenítjük, hogy az IMF kínálta feltételekhez képest rosszabb kondíciók mellett vesznek fel szabad piaci pénzeket, miközben az IMF által – általunk támogatott – lépéseket amúgy is megteszi a kormányuk. Ez így nem világos, mint ahogy az sem, hogy a meglévő IMF-hitelekből miért kellett nemrégiben – midőn éppen az állami kiadások megnyirbálása a cél – egy nagy vállalati részvénycsomagot vásárolni. Az 500 milliárdos Mol-pakettről van szó. Ráadásul egy a levegőben lógó globális tőzsdei árfolyamzuhanás bekövetkezte előtt. Bármennyire jól vagy rosszul is csinálják dolgaikat a kelet-európaiak, Nyugat-Európa esetleges további zuhanása magával fogja rántani a keleti régiót is. Ez utóbbi nem tud ettől függetlenedni. Nyugat-Európa problémáit kell elsősorban kezelni tudni.
Hogyan? Mit kellene tenni a további árfolyamzuhanások megállítására és a mögöttes bizalmi válság enyhítésére az Európai Uniónak vagy konkrétan Németországnak?
Egyelőre nincs más lehetőség, mint összefogniuk az európai tagállamok és az Európai Központ Bank (EKB) irányítóinak, félretéve sajátságos, nemzeti önzőségen és rövid távú politikai érdekeken alapuló konfliktusaikat. Németország kormányának el kell fogadnia azt, amit eddig élesen ellenzett, tudniillik, hogy az EKB által vezérelten eurókötvényeket bocsássanak ki, tehát az eurózóna, mint olyan váljék kötvénykibocsátóvá. A gazdag, az utóbbi időben nagyon sikeres államoknak most el kell fogadniuk, hogy mindenáron mentik a rossz, a drámai helyzetbe kerülteket, miközben azok következetesen végigviszik a megszorításokat. A gazdag régiókból tőkét kell most átcsoportosítani a katasztrófa szélén táncoló országokba, tudomásul véve, hogy ez utóbbiak belátható időn belül nem képesek minden adósságukat visszafizetni. Vagyis hosszabb időre el kell őket tartani. Mindezt nem javasolnám persze normális időkben. De most nem normális időket élünk.”