Együtt főztük ilyenné magunkat

„Nemrég azt nyilatkoztad, hogy Magyarország árnyékországgá vált, ahol egyre süllyed a széles értelemben vett kulturális nívó. Továbbra is így látod?

Igen. A 90-es években azt éreztem, hogy a demokráciával egyre inkább közelítünk kulturálisan is Európa felé, ahová ez az ország végül is ezer éve vágyott. A politikai elit azonban nem tudott megbirkózni a demokrácia kihívásaival, eszközeivel, anomáliáival. Ennek köszönhető az a helyzet, ami most van, hogy inkább távolodni látszunk. Szomorú, de azt látom, hogy – tisztelet a kivételeknek – sok tehetségtelen ember megy politikusnak, aki nem tudta/tudja eladni magát a versenyszférában. A politika túl sokaknak lett megélhetési forrás, ahelyett, hogy a közös dolgaink menedzselésének rendszere lenne. Arról nem is beszélve, hogy olyan figurák kerültek a parlament padsoraiba, akiket korábban egy jobb kocsmába sem engedtek be. (...)

2009-ben úgy írtad le a mai közállapotokat, hogy az a »társadalmi együtt nem működés rendszere«. Ezt csak egy kicsit változtatta meg a Fidesz, amikor kikiáltotta a nemzeti együttműködés rendszerét. Kaptál jogdíjat?

Nem kaptam, de mi ez ahhoz képest, hogy talán nyugdíjat sem fogok… A politika állításokat tesz, ígéreteket csomagol, identitásokat kreál, de a valóság sajnos túl sokszor húzódik máshol. Elég nehéz ezzel együtt élni, pártállástól függetlenül is. Az együtt nem működés rendszerét látjuk egy évtizede a politikában, a szakmákban, a mindennapi közlekedésben az utcán. A hála-, csúszó- és kenőpénzek legalizált világában, az általános elszegényedésben könnyű eltévedni, indulatossá lenni, és bűnbakot látni mindenkiben, aki sikeresebb vagy szerencsésebb. Marad az állandó panaszkodás, még a sikeres emberek körében is. Ezért aztán mi vagyunk Európa legelégedetlenebb népe, miközben nálunk sokkal szegényebbek is vannak. Ez a hangulatromlás most már egy önmagába térő, lefelé húzó spirál, tulajdonképpen már egy általános attitűd. Van egy Gringo Sztár-dal, a Pálinka Sunrise, ami egy olyan koktélról szól, amit mi kevertünk magunknak. Erős bódulatot okoz, ezt szeretjük, mert jó magunkat a valóságról leválasztani. És ha mindezt egy ilyen hungarikummal tesszük, akkor ez ráadásul jó kis, magyarosan férfias szerepnek is tűnik. Néha azt gondolom, hogy ülünk egy hatalmas pálinkásüvegben, és bódulva bámuljuk, hogy milyen is a világ valósága az üvegen túl. Ennek az állapotnak egy ironikus feldolgozása ez a dal.”