„Az államtól függő, az államot egyszerre gyűlölő és imádó többség: nemzeti csapás. És mivel ez így, együtt a madisoni köztársaság-elv tökéletes tagadása, a választások előtt fel lehet tenni a kérdést: ilyen körülmények között egyáltalán mi szükség választásokra, mi szükség parlamentre? A válasz annyi, hogy az érdekkoalíció és a közös szenvedély a választási győzelemig tart.
Abban a pillanatban, amikor a Rossz Állam helyére a Jó Állam lép, és a »komcsik« le vannak győzve, megkezdődik a visszatérés a Madison által leírt alapállapothoz, az érdekek és szenvedélyek sokféleségéhez. Évről évre százezrek fedezik fel, friss diplomásoktól a friss nyugdíjasokig, hogy mi (lett volna) a valódi érdekük. Kérdés azonban, hogy ez a tempó mihez elég.
A Fidesz egy ideig – propagandával és kirakatperekkel, kipécézett egyének, egyik-másik kisebbségi faction feláldozásával – ébren tudja tartani a szenvedélyt, de ha nem tér át a közérdek képviseletére a mai többséggel szemben, míg izzik az indulati parázs, abba a mai magyar »gyűjtőpárt« belebukik. És vagy jobb jön helyette, ha a többség felébred az államimádat/gyűlölet álmából (ez hosszabb átmenetet feltételez). Vagy rosszabb, mert az államfüggőség most, 2010-ben szinte általános, a szenvedély viszont úgy jó, ha tüzes, és van, aki tüzesebb a Fidesz mai centrumánál.”