„A Nemzeti Színház helyzetét hogy látja? Azt hallani, Vidnyánszky Attila lehetne az igazgató, ön pedig a művészeti vezető.
Majd kiforrja magát a helyzet.
Az Alkotmány vagy a médiatörvény megszületését követte?
Nem vagyok jogász, és nem értek mindenhez, de az alappal mindkét esetben egyet tudok érteni, tehát a szándék jó.
A forgatókönyv első tíz oldala jó.
És a végkicsengése is. Ha a kettő között vannak gondok, azt rábízom a szakemberekre. Én egyébként ennél még erősebb Alkotmányra gondoltam, és ahol kellett, ott ezt el is mondtam, de elfogadom, hogy a társadalom még nem tart itt.
Az elődök között volt már olyan színész, aki hasonló szerepet töltött be?
Latinovits Zoltán az egyik példaképem. Egyetemes ember volt a maga gyarlóságaival együtt. Sinkovits Imre is. Mindkettő megitta annak a levét, hogy nem csak színész volt... Én elsősorban nem színésznek tekintem magam - keresztény apa vagyok színészként Magyarországon, magyarul, mindenkiért. A színészet csak eszköz. Széchenyi sem csak gróf volt, Szent István sem csak király.
1994-ben, amikor képviselőséget is vállalt a Fidesz színeiben, azt mondta: hátrányok érik amiatt, hogy kiáll a fontosnak tartott politikai értékek mellett. Tavaly ezt a kijelentését megismételte.
Lassan úgy vagyok vele, hogy ezek a hátrányok lesznek a végső elszámolásnál a legnagyobb értékek gyarló életemben. Ez ezzel jár, de lehet, hogy nem kellett volna ezt mondanom. Az Úr Jézus sem mondta, hogy megverték. Pap nagybátyám borzasztó állapotban jött ki a börtönből. Soha nem mondta, hogy verték.
Ha nem áll a politika mellé...
Akkor más hátrányok érnek. Például az, hogy trendi lennék. Nagyobb hátrány lenne. Trendivel tele a világ.”