A mellékelt ábra

„Hálás vagyok Stumpf Andrásnak. A Heti Válasz publicistája ugyanis tegnapi cikkével olyan illusztrációról gondoskodott múltkori írásomhoz, amelyről nem is álmodtam volna. Tudom, végtelenül kínos dolog, ha az ember önmagától idéz, de talán elnézi nekem az olvasó, hogy vele is meg akarom osztani gyermeki örömet.

»Mert a Nemzeti direktorának mosdatlan szájú felböffenésében úgy van benne az egész, galaktikus méretű egóval megáldott belpesti zugértelmiség igazi arca, mint cseppben a tenger. Ezek a figurák két évtizede küldenek el disznópásztornak mindenkit, aki a »lázadás«, a »tabudöntögetés«, a »nonkonformizmus« a »haladás«, és »alternatívság« megkérdőjelezhetetlen márkajegyével árusított kultúrbóvlijuk előtt nem borul aléltan térdre« - írtam pénteken.

És lőn. Igen, kedves, András, köszönöm, pont erre gondoltam. Pont erre a felvont szemöldökű, lebiggyesztett ajkú nagyképűségre, amely »médiafruskának«, és a „szakma legaljának« nevezi az újságírónőt,mert »idiótaságokat kérdez«. (Például olyan »idiótaságokat«, hogy a kötelező olvasmányok színházi adaptációra kötelező jelleggel elcipelt tizenéves kiskamaszok apu elrejtett szexlapjai helyett miért a Nemzetiben ismerkednek az orális szex rejtelmeivel?) Pont erre a nagykörúti arroganciára, amely »irány a színház!« felkiáltással bunkózza le azokat, akik szerint a néző a színpadon imitált szájjal kényeztetés nélkül is megérti, hogy amit lát, az orgia. Pontosan a félműveltségnek erre a magabiztosságára, amely szerint a rendezői zsenialitás netovábbja, ha a középkori vásári színjátszás szintjére visszasüllyedve szó szerint a szájába rágjuk a nézőnek, hogy mit lát – véletlenül sem feltételezve a publikumról, hogy akár a legminimálisabb absztrakcióra is képes.”