Tisztelt Vadászati Minisztérium, Kedves Fővadász!

„Kedves Fővadász!

Most van az a probléma, hogy a munkanélküliek, és a szintén nagyszerűen vadászható rokkantnyugdíjasok szerteszét vannak, nem akarnak egy helyben maradni, hanem laknak erre, laknak arra, szétlakják ezt a gyönyörű hazát, tehát caplatni kell utánuk.

Ezért szoktattuk (nem csak mi, hanem főleg a gonosz kommunisták) a művészeket, értelmiségieket és főleg a filozófusokat etetőkhöz, úgynevezett pályázati irodákhoz, hogy ne kelljen az olasz vadásznak bejárni Baranyát és toronyát, hanem odamegy, ahol pályázati kiírások vannak, és lő magának egy filozófust. Vannak olyan országok, ahol a filozófusok megélnek a fizetésükből, de ezekben az országokban nehéz őket vadászni.

Mondjuk, olyan ország nincs, ahol a művészek is megélnek, mert Amerika például csak a szennyet támogatja, ott rendes művész nem él meg, de valamiért nem vadásszák őket.

A filozófusokkal egyébként az a baj, hogy mindig gondolkodnak, de összevissza, tehát nem úgy, mint a nagyszerű Szijjártó Péter, mert ő is gondolkodik erősen, de valahogy mindig a helyes eredményre jut, ezek meg nem. Úgy gondolkodnak, mintha nem lennének a Nemzeti Együttműködés részei. Így nehéz lesz. Most mondom.

A rokkantnyugdíjasok nem gondolkodnak, de sokan vannak, többen, mint az elvárható lenne egy ekkora országban, és lehet, hogy nem is mind rokkantak. Álrokkantak, meg ilyesmi. Esetükben vadászati védettségről aztán végképp nem beszélhetünk.”