Az orbáni karakter

„Én láttam ezt a skorpió-természetű, tigris-karakterű politikust, amikor 1998 tavaszán a két választási forduló között elment Leányfalura, hogy megölelje Torgyán Józsefet, kezet csókoljon a feleségének, és azt mosolyogja: Jóska, legyen vége közöttünk az ellentéteknek, győzzük le közösen az ellenfelet! És a minden hájjal megkent ügyvéd-politikus visszaléptette a jelöltjeit Orbán javára, amivel a Fidesz megnyerte a választásokat. (Nem rossz válasz, mondta később egy volt miniszter, csakhogy te az ellenzéki – az udvarlási –– szakaszról beszélsz, amikor a skorpió még mézesmázas a békával, és nem a hatalom világáról, amikor nem bír magával.)

Nem hagy nyugodni a kérdés, így rákérdezek a Fidesz-politikusoknál. Az egyik visszafogottan annyit mond: Majdnem olyan régen ismerem a Viktort, mint te, volt szerencsém a karakteréhez. De mégsem erről van szó, hanem a győzelemről és a vereségről. Arra jött rá, hogy őt a szükséghelyzet, a háborús összeütközés emeli, a béke, a megállapodottság leejti. Meg van győződve arról, hogy ’94-ben majdnem azért esett ki a parlamentből, mert a rendszer radikális ellenzékéből békés és együttműködő partnerré vált. Majd 2002-ben, ahelyett, hogy szükségállapotot, vészhelyzetet kommunikált volna, nyugalomba és biztonságba mocsarasodott, és vesztett. Ezen túl, 2014-ig, mindig szükségállapot lesz, ahol senki nem lehet rajta kívül biztonságban, ahol nem lesz egyetlen biztos intézmény, állás, tekintély. Olyan káosz lesz, amit egyedül ő igazgat.

Bólogatok. Érthető logika, jól levezethető szerkezete az intézményes kormányzással szemben a személyes kormányzásnak.”