„Örüljünk vagy bánkódjunk, ez itt a kérdés. Hivatalosan cáfolták, hogy létezik az a bizonyos 18O oldalas »igazi« reformtervezet, ami a híresztelések szerint tartalmazza a Széll Kálmán Terv nyilvános ismertetéséből kimaradt részleteket. Nincs tehát semmi titok - az van, amit eddig is tudtunk.
Csakhogy az édeskevés. Épp ezért hitték el még szakmai körökben is, hogy lennie kell egy valódi csomagtervnek, amely nélkül legfeljebb a ködöt szurkáljuk. Ha Matolcsy György fiókjában mégsem lapul ilyen plánum, az persze csalódást kelthet, hiszen akkor nem áll kézre az a kotta, amiből a közeljövő gazdaságpolitikája levezényelhető. Másfelől viszont micsoda dolog lett volna, ha kiderül, hogy a kormány eleve kettős könyvelésre rendezkedett be; vagyis előad egy - úgymond - »cselekvési tervet« a nyilvánosság számára, egy másikat pedig a kevés beavatottnak: a saját politikai garnitúrája, a gazdasági szereplők meg a befektetői körök megismerhetik azt, amit a nép egyszerű gyermekei nem. Hát demokrácia az ilyen?(...)
Mit csinált a Fidesz nyolc év ellenzékben? Hiszen készülnie kellett a kormányzásra. Hogy harmadszorra nem lesz balliberális ciklus, az ugyanis nyilvánvaló volt; következésképp a jobboldal vezető ereje bízvást dolgozhatott a jövőnek. Fel kellett volna mérnie minden várható helyzetet és fejleményt, gazdaság-, és külpolitikai szimulációkat kellett volna tanulmányoznia, valamennyi számításba vehető esetre szinte naprakész kalkulációkkal kellett volna rendelkeznie. A feladat nem kevesebb volt, mint folyamatosan fejleszteni, frissíteni majdani politikájuk háttéranyagait. Pontosan tudniuk kellett, milyen fiskális eszközöket rendelnek majd a különböző, számításba vehető hiánycélok mellé. Semmit nem bízhattak a véletlenre, és semmi nem érhette őket meglepetésként. Már ha csakugyan dolgoztak volna.”