„Nem gondoltam volna, hogy kutatásom következménye az lesz, hogy a Külügyminisztérium az SZT-tisztjei azonnali elbocsátásáról dönt. Ezt igazságtalannak tartom velük szemben, hiszen a nemzeti együttműködés kormánya mögött felsorakozhattak eddig volt MSZMP PB tagok is és akkor senki sem húzta fel az orrát. Lehetne beszélni arról, hogy a volt nomenklatúra képviselői és kiszolgálói közül milyen szinten kellene vonalat húzni annak érdekében, hogy ők ne vegyenek részt a közéletben – de úgy hogy a volt MSZMP tag és 1979-től diplomata Martonyi János tartsa ezt összeférhetetlennek, miközben ő maga hivatalban marad, ez ízléstelen.(...)
Érdekes módon eddig senkinek sem tűnt fel, hogy az SZT-tiszti adatbázis Schmitt Pállal kapcsolatba hozható adatokat is tartalmaz. Schmitt önéletrajza szerint 1976 és 1981 között az Astoria szállóban dolgozott, mint igazgatóhelyettes. Ebben a funcióban többek között a szobakiosztásért is felelt. Más forrásokból tudjuk, hogy az Astoria szálló betechnikázott objektum volt, amelyet az állambiztonság előszeretettel használt célszemélyeivel szemben.(...)