Magyar EU-elnökség: Lábjegyzetbe szorulva

„Az európai és világsajtó figyelmét teljes egészében – hogy a nagykövetet idézzem – az unió fejlődésének jövőbeni iránya és ezen belül is az euróövezet sorsa kötötte le. Ebben a keretben pedig a magyar elnökség nemhogy mellékszereplő, még statiszta sem volt.

Ezt nem kritikai megjegyzésnek szánom, csupán tényrögzítésnek, rávilágítandó egyszersmind korlátainkra. Mert miközben mi a magyar elnökség – egyébként teljesen rendben levő, mindenki által elfogadott –»elsőbbségi szempontjaival« vagyunk elfoglalva, a többieket ezek igen kevéssé izgatják, annál inkább a (hivatalos formában be nem terjesztett) Merkel–Sarkozy-féle »versenyképességi paktum« tervezete. E papír lényege az, hogy az euróövezetben közelíteni kell egymáshoz a tagállamok bér-, adó- és nyugdíjpolitikáját, éspedig oly módon, hogy megszüntetik a bérek inflációs indexálását, egységesítik a társasági adókat és tovább emelik a nyugdíjkorhatárt.

Mindez néhány jelentős euróövezeti ország nemzeti és/vagy politikai érdekeibe ütközik: a belgák, az írek és az osztrákok máris tiltakoztak. (Nota bene Orbán is közölte, hogy nem emelünk társasági adót, mert ezáltal a versenyképességünk csökkenne.) Politikai értelemben két dolgot kell nyugtáznunk: egyfelől, hogy sok kis tagország tart a német–francia hegemónia iránti, jól kitapintható vágy feléledésétől; másfelől, hogy ha a paktum életbe lépne, az unión belül »két Európa< keletkezne, amit egyébiránt sajnos se Párizs, se Berlin nem bánna. Ez a téma fogja eluralni a magyar elnökség hivatali idejét, nekünk meg marad a lábjegyzet.”