„A miniszterelnök mindhárom ellenzéki frakcióvezetőnek részletesen válaszolt, láthatóan ezúttal is élvezte, hogy rutinos, tapasztalt »politikai veteránként« kioktathatja a hozzá képest kétségtelenül zöldfülű riválisait. Ahogy már korábban írtam, ezen a téren valóban kiáltó is a különbség: az ellenzéki politikusok egyszerűen nincsenek egy súlycsoportban Orbánnal, s bár időnként akad egy-két jó pillanatuk, az esetek többségében egyelőre képtelenek arra, hogy összeszedetten, koncentráltan és hatékonyan kritizálják a kormányfőt - hogy az érdemi, kormányképes alternatíva megjelenítéséről már ne is beszéljünk. (...)
Orbán Viktor az utóbbi időben egyre több beszédében tesz utalásokat a politika szakmai sajátosságaira. Láthatóan foglalkoztatják hivatásának alapkérdései, s a politikában szerzett rengeteg tapasztalat alapján meglehetősen egyértelmű kép alakulhatott ki benne arról, hogy miként lehet eredményeket elérni, célokat megvalósítani. Nem szeretem a politikai lélekbúvárkodást, de nem tartom elképzelhetetlennek, hogy Schiffer felszólalásai, de akár magának az LMP-nek a léte is, bizonyos értelemben saját korábbi, kilencvenes évek eleji elképzeléseire és politikai viselkedésére emlékeztetheti, amely időszakot ma már bizonyára a naivitás, az idealizmus, az útkeresés korszakának gondolhat, s mint ilyet, inkább elfelejteni szeretne. (...)
A miniszterelnök okkal hihet abban, hogy riválisainál sokkal jobban ismeri a politika természetét, és a magyar politikai élet legtudatosabb politikai vállalkozójaként abban is biztos lehet, hogy amíg nem követ el komoly, végzetes hibákat, ellenfeleinek esélyük sem lesz a legyőzésére. Saját példája azonban bizonyos értelemben intő jel is lehet számára, legalább két értelemben. Egyrészt bizonyítja, hogy a hatalom világa megismerhető, a hatalom logikája megtanulható, az az út, amelyet ő bejárt, elméletileg a mai »kezdők« elől sincs elzárva. Másrészt azt is tudnia kell, hogy a túlzásba vitt professzionalizmus, a stílusra, a gesztusokra, az ideákra nem figyelő hatékonyságmániás akarnokság a politikában előbb-utóbb megteremti saját antitézisét: ha nem így lenne, egy olyan csetlő-botló politikus, mint Medgyessy Péter, soha nem győzhette volna le a profizmusára büszke Orbánt.”