Szijjártó Péter = MENŐ

„Hiába van azonban lehetetlen helyzetbe hozva és sarokba szorítva, hiába nem csinálhat úgy, mint aki ért bármihez, Szijjártót mégsem lehet megtörni, vagy legalább kicsit is megrendíteni. Neki sikerült mára tökélesítenie a tenyérbe mászó, magasra kapaszkodó HÖK-ös szerepét, amivel eddig is oly’ sokan próbálkoztak Zuschlagtól Rogánig. Amióta Orbán Viktor kormánya a nyugdíjpénztárakkal és a médiatörvénnyel megindult lefelé azon a lejtőn, ahonnét talán már nincs is visszaút, Szijjártó volt az egyetlen, aki egy pillanatig sem mutatott gyengeséget.

A külföldi gazdasági sajtónak és a magyar választópolgárnak egészen máshogy megnyilatkozó Orbán Viktor, a hol puhuló, hol visszakeményedő Navracsics Tibor, az elsimítani igyekvő utazó nagykövet Martonyi János, az irracionalitás mocsarában fogalmatlanul ingadozó Schmitt Pál mind-mind bizonytalannak tűntek ideig-óráig. Szijjártó Péter soha. Őt nem ilyen fából faragták, hanem abból a típusból, amely ha egyszer elindul egyenesen, akkor sem változtat irányt, ha már huszadszorra koppan fejjel ugyanazon a falon, a közönség pedig már csak azért nem nevet, mert a forgóajtóban fennakadáson sem lehet végtelenítve röhögni.

Szemben a felsorolt urakkal, Szijjártó egy kicsit sem tud alakítani a dolgok menetén: az ő egyetlen feladata csupán a tettek és a vélemények képviselete, akkor is, ha ezek egyik nap éppen ellenkező előjelűek, mint az előzőn. Magyaráz, kioktat és ködösít, ha kell, akkor csak a nyegle magyar újságírók, ha meg az kell, akkor a még nyeglébb európai politikusok előtt. Szörnyű munka az övé, és csak tátott szájjal lehet figyelni a férfit, aki kellően szörnyű annak elvégzéséhez. Kevesen lehetnek még az országban, akik képesek erre. Talán csak Nyakó István.”