„Európa nincs fölkészülve rá, hogy a demokrácia értékrendje szerint működő Unióban - ráadásul formális vezető poszton - egy antidemokratikus politikai tényező ágáljon. Márpedig ez a helyzet. Az Orbán-rezsim idegen test Európa szervezetében. Az uniós nyájban - kolomppal a nyakán - egy rút fekete birka béget. Ám mindenki eltakarja a szemét, mert a demokratikus érdekek finom egyeztetésére épült intézményrendszerbe nem terveztek olyan konfrontációs mechanizmust, amivel az ilyen szörnyű skandalum rendezhető volna. Főleg most, mikor olyan gazdasági bajokat kell kezelni, amelyek - elfajulásuk esetén - a szervezet létét fenyegetik.
A magyar ügyben gyáva »reálpolitikai megoldás« körvonalazódik. Lesz pár jogharmonizációs kifogás; majd - a dolog érdemét nem érintő - korrekció következik, amit Orbán nagyobb presztízs-veszteség nélkül abszolválhat, s így olcsón megússza a gyalázatos helyzetet. Aztán leveszik a napirendről a médiatörvény ügyét. (Sajnos a hazai demokratikus sajtóban is sűrűn olvasható: ha nem ilyen rossz az időzítés; ha egy-két ellenzéki tag is bekerül a médiahatóságba; ha nem szabnak extrém büntetési tételeket, akkor... Magyarán: ha nem nyíltan akarnának minket megfojtani, akkor elviselnénk!)
A magyar autokrácia ügye a tervek szerint egyáltalán nem kerül napirendre az Unióban: az Orbán-rezsim afféle zárványként betokozódik. Ám mindez nemcsak gyáva, de rövidlátó tervnek is bizonyulhat. Mert a demokratikus politika törvényei hosszútávon aligha engednek efféle »megoldásokat«. Most másról van szó, mint eddig bármikor! Nem arról, hogy a nyugati demokráciák (anyagi érdekeiket követve) pragmatikus viszonyt ápolnak valamely kelet-európai vagy ázsiai önkényuralmi rezsimmel. Hanem arról, hogy intézményesítenek egy hazug látszatot, ami hosszútávon erodálja legalapvetőbb politikai értékeiket.
Orbán nemcsak a mi problémánk. Európa gondja is.
Az utóbbiról kiderül, mit ér.”