Sajtószabadság

„Árvíz, belvíz, pusztulás. Már megint, és már megint most. Kilátástalan helyzetben a gazdák, a vízzel küzdők. És még itt van a nyakunkon a vörös- iszap is. Rettenetes tragédiák, elpusztult otthonok, odalett életek. Egekbe szökő árfolyamok, gyengülő forint, 22 ezer milliárd államadósság, amit az MSZP–SZDSZ-kormány hagyott ránk. Gyurcsányék öröksége.

Így búcsúzik az óesztendő.

S mindeközben a felszínen nincs más, csak médiaháború. Már megint. Már megint hősi pózba vágta magát az összes gazember, és előbb elhiszi, majd megpróbálja elhitetni, hogy a szabadságért küzd.

Vérlázító, elviselhetetlen hazugság az egész. S mint minden igazán vérlázító és elviselhetetlen hazugság, ez is remekül ki van találva, remekül fel van építve. Egyetlen szerencse, hogy előbb-utóbb akad mindig egy hiba. Valami, ami látszólag szem a láncban, mégis leleplez mindent.

Most az osztrák Der Standard követte el a hibát. A hiba pontos oka ismeretlen. Lehet kivételes őszinteség, ami annyit jelent, hogy tényleg így gondolják, vagyis valóban elmebetegek. De lehet az is, hogy csak ki akartak ragyogni a kórusból, és túlzásba estek. Mindegy is. A lényeg, hogy hibáztak. Végzetesen nagyot. Mert amit leírtak, maga a tökéletes képtelenség. S előre és visszafelé hiteltelenné tesz mindent, minden óbégatást, minden nyavalygást, minden félelmet, az összes hisztériát. (..)

Majdnem biztos, hogy a Der Standard újságírója hallgatta vagy olvasta Cohn-Bendit interjúját, és elájult a gyönyörtől. És másnap úgy érezte, őneki is meg kell írni a nagy művet Orbán diktatúrájáról, és rá kell tegyen még egy lapáttal. Így született meg a Mussolini soft, Horthy light című cikk mint árulkodó lenyomata mindannak, amiben élünk. (...)

Itt állunk hát, egy autoriter, diktatórikus, 1933-ra emlékeztető (felkészül: Konrád György öregasszony), a sajtószabadságot lábbal tipró, rettenetes rendszerben, együtt Ausztriával és Olaszországgal. Igaz ugyan, hogy a nevezett országokba látogató idegenek, de még a bennszülött egyedek sem veszik észre, micsoda szörnyállamban élnek, de szerencsére itt van a Der Standard meg az összes többi, hogy felhívja erre a figyelmet. Itt vannak ők, és elmesélik nekünk, mi a jó és mi a rossz. Mi a demokratikus és mi nem az. Mi a szabadság és mi a rabság. Mi a jó és mi a rossz. Nélkülük ugyanis összekevernénk a dolgokat.”