„Ha nem is teljesen példátlan ez az össztűz az Unió történetében, az kétségtelen, hogy 1990 óta magyar kormány ilyen éles kritikákat még nem kapott. Tanulságos, hogy a talán leginkább vitatott megítélésű, nemzetközileg sem mindenhol – mondjuk így – elismert Gyurcsány-kabinettel szemben hasonló, a nemzetközi diplomáciában valóban szokatlan hangot kormányzati pozícióban lévő nyugati politikus nyilvánosan soha nem engedett meg magának. Tényként kell megállapítanunk, hogy az Orbán-kormány rövid fél év alatt olyan reakciókat váltott ki a határainkon túl, amelyek finoman szólva is szokatlanok. Miközben vannak természetesen ettől a fő iránytól eltérő hangok is, a kórus meglehetősen azonos nótát zeng, s még az sem állítható, hogy összetétele kizárólag a klasszikus európai párttagoltság alapján lenne leírható. Konzervatív újságok, politikusok és kormányok is megszólaltak, akiket azért a magyar jobboldalon belül nagy bravúr lenne kommunistázni, gyurcsányozni vagy más módon személyükben hitelteleníteni.
Amikor egy kormány kritikákat kap a határokon túlról, általában - a »félrefordítás« mindig kéznél lévő szórakoztató érvét leszámítva - két hárító-védekező mondat szokott elhangzani: (1) nem számít a véleményük, mert csak a saját jól felfogott érdekük miatt szólnak, ami nem azonos a magyar emberek érdekével, (2) nem számít a véleményük, mert nem ők élnek itt és nem ők szavaznak. Amikor ezt hallom, mindig eszembe jut egy pár évvel ezelőtti televíziós beszélgetés, ahol arról vitatkoztunk elemző kollégámmal, hogy van-e jelentősége annak, amit a Lajtán túl gondolnak a szocialista-liberális kormányról. Én amellett érveltem, hogy a magyarok – leszámítva a minden külföldit utáló kisebbséget - az átlagosnál is fogékonyabbak a távolból érkező bírálatokra, ezért egy kormány számára kiemelten fontos a nemzetközi hitelesség és kompetencia.”
