„Ők már nem kommunisták, ők már az új fiúk. Itt van lassan az ideje, hogy a lopás, lenyúlás, s egyáltalán a pofátlanság (mint politikai kategória) műfajában disztingváljunk: a kommunisták ugyanis, akik ugyebár hasonló áltanulmányokkal árasztották el az országot, az ellopott anyagot helyenként legalább átírták, az adatokat aktualizálták, bizonyos értelemben tehát szellemi munkát végeztek, illetve annak a látszatát keltették.
Az új fiúk viszont, akiket méltatlanul új undokaknak is hívnak némelyek a költőtől koppintva, már a látszatra sem adnak, egyszerűen becsapnak mindenkit, a sajátjaikat is, és nem értik, hogy mi a kivetnivaló ebben. Mondjuk, ez érthető, hiszen a fiúk az életükben nem dolgoztak, azt se tudják, mi az, ezért is súlyos tévedés a jelent az ötvenes évekkel összemosni. Mert az lehet, hogy a gyalupad mellől kiemelt melósból a párt botcsinálta igazgatót csinált, s hogy Pióker Ignác orosz mintára csalással lett sztahanovista, ám ezek az emberek legalább láttak már gyalupadot, éreztek műhelyszagot, utaztak munkásvonaton, tehát volt némi fogalmuk arról, hogy kik nevében gyakorolják állítólag a hatalmat.
A fiúk viszont nem tudják, mi a munka, csak rekvirálni tudnak, amivel most nem a gyalupados éveket hiányolom, hiszen majd mindegyik jogász, hanem, hogy legalább a saját szakmájukat ismerjék. Ám enynyi ellentmondással teli, hibától hemzsegő, már az elfogadása pillanatában alkalmazhatatlan, dilettáns törvény még nem született demokráciában.”