„És mit tettek a nyugati fővárosokban a megtámadott ázsiai barát támogatására? Brüsszeltől Budapestig elítélték a phenjani kormány tettét. Washington pedig majd hadgyakorlatot tart. A hírre a rossz emlékű Kim Ir Szen diktátor phenjani óriás szobrának térde nyilván reszketni kezdett. A Wall Street Journal máskor állhatatosan háborúpárti véleményrovatában tegnap egy cikk arra buzdította az amerikai kormányt, hogy gondolja át a lehetőségeit. Egy amerikai kutató ugyanott arról cikkezett, hogy nem igazán van mit tennie Washingtonnak. (...)
Az Egyesült Államok és Izrael az atomfegyverekkel és az azokat célba juttató rakétákkal rendelkező Észak-Korea helyett évek óta a szomszédjait több száz éve meg nem támadó Iránt fenyegeti »katonai opcióval«, amely országnak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség ellenőrei szerint sincs atomfegyvere, és nukleáris programjával felhagyott, mint azt az amerikai hírszerzés még Bush idején meg is erősítette. Iránnak atomtöltetet hordozó rakétái sincsenek, ellentétben Észak-Koreával, amely Taepodong–1-es rakétájának hatósugara 6000 kilométer, így Amerika nyugati partjait is eléri. Hogy a fegyverszüneti vonaltól harminc kilométerre fekvő Szöult hány rakétával tudná az agresszív kommunista szoldateszka elpusztítani, senki nem tudja.
Szaddám Huszeinről és most Mahmúd Ahmadinezsádról Amerikában és nyugati véleményformáló körökben sokaknak Hitler jutott eszébe. Az észak-koreai Kim diktátorról furcsa módon senkinek, noha a rezsim harci gázait politikai foglyokon próbálja ki, akiknek haláltusáját tisztek figyelik üvegfalon át.
Igaz, Észak-Koreának a célpont országokkal szemben van egy behozhatatlan előnye. Nem muzulmán ország.”