„Azt várni az ünnepelni érkezőktől, hogy lazuljanak le átlagos lakodalmi szintre, miközben akcióra éhes operatőrök lesik, hogy valaki végre zuhanjon már át az emeletes tortán, vagy legalább tegye az éjféli töltött káposztát újrafeldolgozott állapotban a súlyos százezrekért bérelt menyasszonyi ruhára - ezt senki sem gondolhatja komolyan. Átlagmagyar ebben a szituációban szépen a fenekén marad, és legfeljebb négy sört küld rá a birkapörkölt alapra, nehogy véletlenül röhögés tárgyává váljon. Vagy ha mégis nekiáll tisztességesen vedelni, akkor meg az operatőrnek megy neki, hogy vegye már ki végre az arcából a kamerát. Még rosszabb esetben felpofozza valamelyik fanyalgó ellenmenyasszonyt.
Ráadásul a televíziós lakodalomnak nevezett kellemetlen élmény nem olyan ám, hogy majd alszunk rá egyet, aztán jöjjön a feledés jótékony homálya, hiszen már amikor éppen túl volna rajta a család, akkor kerül adásba a show. Ország-világ nézheti, hogy a másik menyasszonyok szemében a mi menyasszonyunk kötözött sonka ebben a szűk ruhában, hogy a rokonságot - szerintük - durva arcok alkotják, és ennél sznobabb már nem is lehetne a ramazuri. És még csak igazság sincs, mert az első négyes vetélkedőt az a párocska nyerte, amelyik a vidéki esküvői kultúra elleni súlyos, megbocsáthatatlan merényletként L. L. Juniort hívta playbeckelni.
A sorozat címe egyébként azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a nagy sikerű angol vígjáték nyomán hamarosan jön a négy temetés. A pontozás szinte ugyanaz, annyi különbséggel, hogy itt az elhunyt legközvetlenebb hozzátartozója értékel: étel, helyszín, hangulat, csupán a ruhát kell lecserélni síremlékre vagy koporsóra, és máris indulhat a forgatás. A győztes gyászoló família családi kripta örökbérletet nyer Budapest legelitebb temetőjében.”