Kisboldogasszony ünnepén magyar Egyházunk ösidők óta felteszi magának a Mária-tisztelet alapvető kérdését. A felvilágosodás korában katolikus köröükben is akadtak olyanok, akik szégyellni kezdték a Mária-tisztelet külső megnyilvánulásait. Ezért hangsúlyozta az 1700-as évek végén a kiváló pálos hitszónok, Alexovics Bazil, hogy Máriát tisztelni katolikus ember számára nem közömbös dolog, hanem hitünk lényegéből fakad és kötelező. Ebből, pedig az a kérdés fakad, hogy miképpen kell Máriát tisztelni. »Némelyek azt ítélik – mondja –, hogy elég Máriát csupán csak külső tisztelettel illetni. Ezek küldenek ugyan naponként bizonyos imádságokat Máriához, böjtölnek tiszteletére, látogatják képeit, oltárait (…), de arról, hogy Mária nyomdokiban járjanak, Mária erkölcseit kövessék, Mária életét magok életével kiábrázolják, éppen nem gondolkodnak. (…) Mások, főképpen akik mostanság böcseknek, tanultaknak, az ájtatosság dolgában illuminátusoknak, felderült eszűeknek, tartják magokat, azt pattogják, hogy Máriához csak belső tiszteletet kell mutatni, becsülni kell őtet, szeretni kell őtet, követni kell az ő erkölcseit, viselni kell jámbor életét (…) Egyéb aránt hozzá imádkozni, tiszteletére böjtölni, képeit, oltárait ájtatosan látogatni, hiábavaló, nem szükséges.«