Új irány

„Miután a globalizmus – kisebb-nagyobb mértékben – térségünk valamennyi országában átrendezte a nemzetgazdaságokat, világos, hogy a jószomszédság, a szorosabb energetikai együttműködés, a piacszerzés kívánatosabb, mint valaha. A másik döntő elem, hogy időközben Varsóban, Pozsonyban, Budapesten, Bukarestben, Zágrábban egyaránt jobboldali-konzervatív kormány (vagy elnökség) alakult, kis túlzással élve, Kelet-Közép-Európa egy szín alatt egyesült.

Ha a magyar szomszédságpolitika végre jól működik, a határon túli magyarság élete is könnyebb lesz. Ha a magyar, román, szlovák, lengyel, horvát ideológiai alap megegyezik, a kormányfők és diplomaták jobban szót értenek egymással. Kiváló példa erre Orbán és Radicová első találkozója: máris nagyobb a magyar-szlovák közeledés esélye, mint Gyurcsány és Fico idején. Traian Basescunál az elmúlt húsz évben hivatalban lévő román kormányfő nem állt közelebb a magyar kormányhoz. Lengyelországgal és Horvátországgal kifogástalan a kapcsolatunk: hol vannak már az idők, amikor Lech Kaczynski fogadására a Gyurcsány-kormány egyetlen tagja sem ért rá?

Új együttműködés körvonalazódik térségünkben, és elégedetten nyugtázhatjuk, hogy Magyarország ebben főszerepet játszik. Hazánk megítélése, egyáltalán, a kép, amelyet sugárzunk magunkról, eldöntheti a szomszédságpolitika minőségét. Láttuk a két végletet: az egyiket Gyurcsány idején, amikor a szlovákok partvisnak használták a magyar kormányfőt a komáromi városházán, és ott a másik, a nemzetközi szorítás alól kibújni igyekvő, a bankérdekekkel és a nemzetközi pénzvilággal dacoló, szuverén, felemelt fejű Magyarország.”