„Amióta hőt mérnek, sohase volt ilyen forró nyár Oroszországban. Tél tábornok megnyerte a háborúkat Oroszországnak, Nyár tábornok viszont legyőzte Oroszországot. Kifejezetten világháborús képek érkeztek a sztyeppék földjéről heteken át. A megszokott görög tüzek és égő kaliforniai erdők helyett ezúttal porig égett orosz pagonyok és falvak képe borzolta boldog-boldogtalan idegzetét világszerte. (...)
Ez a legkönnyebb. Apokalipszisben gondolkodni. A klímaváltozás, a klímahisztéria nem egyéb János jelenéseinek modern fordításánál. Nem természettudományos, hanem természetfölötti munka. (...)
Vajon az ember része-e a természetnek? Mennyiben vonatkoznak rá más törvények, mint az élet egyéb szereplőire? Hol és miért kell – önkorlátozni tevékenységeinket? Ha az oxigéntermelő kékmoszatoknak jogukban állt oxigénnel elszennyezni a korábbi környezetet, ilyképp alapvető módon beavatkozni a Föld légköri összetételébe és klímájába, nekünk ugyanez miért tilos? (...)
A klíma állítólagos változásait ideje volna megtisztítani a médiasalaktól és médiasallangtól, s beilleszteni, ha nem is évmilliós időskálába, de a múló jégkor tízezer éves távlataiba. Miért sírjunk az Alpok olvadó gleccsereiért, amikor az egyiptomiak egy árva könnyet sem ejtettek a Németalföld elolvadt permafrosztjáért? Amúgy pedig azon sem ártana elgondolkodnunk a 2010-es magyar árvizek nyomán, hogy mi is a katasztrófa: ha egy Tescóban derékig ér a víz, vagy netán inkább az, ha egy ártérben derékig ér a Tesco?”
Az írás eredetileg a Magyar Nemzet 2010. augusztus 27-i számában jelent meg.