Ember

„Van kérdésünk egyáltalán? Vagy áttoljuk az egészet a kérdéstelenség mezejére, az »ezek is cigányok voltak« megkönnyebbülésének mocsarába. Hát persze… Cigányok voltak. S a társadalom közös tapasztalata látszólag megóv bennünket a nehéz kérdésektől. Igen ám, de mit kezdünk akkor a két kaposvári kamasszal, akik ugyanígy, ugyanezzel a tervszerűséggel, jeges hidegvérrel ölték meg társukat? Ők középosztálybéli magyarok voltak. A »mi« fiaink. Az igazi Witman fiúk. Ez a kettő hajdúnánási inkább barbár. De nem a móriczi barbárok, valami ősibb, valami mélyebb, valami atavisztikusabb barbárság az övék. (...)

A civilizációs máz nincsen már sehol. Eltűnt, lemállott, szétporladt. A tüzet még ismerik. Meg a hús kéjét. A ragadozás vérszagát. Az ölés felszabadító borzalmát. Ők a túlélők. Nem bénítja őket semmi megfontolás. Fel fognak nőni. Csupa atavisztikus barbár, csupa Witman fiú. Fel fognak nőni, övék lesz a sziget. Lesz hajtóvadászat. Mi pedig, megannyi Röfi, majd menekülünk, s szorítjuk mocskos kis öklünkben a széttört szemüvegünket…”