Élet az IMF után – a „kínai kártya”

„Mi történik ugyanis rendre, szerte a világban?
Amennyiben egy nemzeti kormány bármi olyan lépést megtesz, ami a gazdasági szuverenitás kitágítását szolgálja, a globális pénzpiac – amelynek szimbóluma és egyben nemzetközi kijáró szervezete az IMF – »fenyítő akcióba« kezd. Elég, ha három-négy befektetési alap irányítója összedugja a fejét a Wall Streeten, és úgy döntenek: másnap piacra dobják az összes forint-állományukat és magyar részvénycsomagjukat, mire a forint árfolyama, valamint a magyar cégek tőzsdei értéke drámaian zuhanni kezd, rosszabb esetben zuhanórepülésben omlik össze. A »megrogyasztó akciónak« erőteljes hátszelet ad a nemzetközileg is gerjesztett médiahisztéria, valamint a globális pénzügyi hatalom fenyítő szerveiként működő hitelminősítők beavatkozása. Magyarországot térdre kényszerítik, a gazdasági szabadságharcot éppen hogy elkezdő kormányt saját népe kergeti el, visszakövetelve a gyarmattartók kiszolgálóit, hogy legalább »nyugi« legyen. A helyzet szinte reménytelen. A döntés tehát megszületik New Yorkban, a tömeges eladás elindul, ami önmagában is a részvény- és valutaárfolyamok süllyedését eredményezi. Ettől pánikba esnek a kisebb befektetők, akik minél gyorsabban igyekeznek megszabadulni saját részvényeiktől, illetve spekulatív célból tartott forintállományuktól. Az eredmény: tovább zuhanó árfolyamok. A negatív spirál felgyorsul, egészen akár az összeomlásig. Miközben az egész folyamatnak nincs semmilyen reálgazdasági oka, magyarázata. A »bedöntés« tisztán spekulatív, globális politikai célokat szolgálva.

Mi lehet akkor az ellenszer?
Elvileg – első megközelítésben – pofon egyszerű. Ha a zuhanást az okozza, hogy néhány nagy szereplő spekulatív céllal tömeges forint-eladásba kezd a nemzetközi pénzpiacokon, akkor ennek ellenszere az, hogy egy vagy több másik nagy szereplő néhány órán belül tömeges forintvásárlásba kezd. És kinek van annyi szabadon felhasználható pénze, amelynek nagyságrendje összemérhető a New York-i tőzsdecápák áltál mozgatható pénzmennyiséggel? Jelen erőviszonyok szerint kizárólag Kínának. Az állami befektetési alapokban fekvő hatalmas pénzmennyiségnek a töredékéből meg lehet menteni a forintot, fenntartható módon, amennyiben meg van erre a politikai szándék. Úgy, hogy ez nem segélyt vagy államközi segítséget jelentene, hanem »win-win« alapú üzleti megoldást. A kínai szereplők ugyanis nyomott áron jutnak hozzá a szabad piacon keringő forinthoz, illetve magyar részvényekhez, és mivel az alacsony árfolyamot spekulációs nyomás hozta létre, az »ellen- spekuláció« hamar visszatéríti az árfolyamot a reális szintre. Aki tehát bevásárolt, az hatalmas árfolyamnyereséget zsebelhet be, akár még aznap. Mindenki jól jár, a spekulációt elindítók kivételével: a vásárlók már aznap jóváírhatják befektetésük hozamát, a forint visszatért normális szintjére, a devizahitelesek megmenekültek, az államcsőd veszélye elmúlt.”