„Talán nem járunk messze az igazságtól, ha úgy véljük, hogy mindenekelőtt a bekasszírozható reklámértéket keresték. Orbán Viktor mutatni akarta, milyen empátiával viseltetik az ellenzék felvetései iránt - és ebbéli igyekezetében a másik két pártot nem használhatta. A szocialisták változatlanul úgy szerepelnek a Fidesz retorikájában, mint a politikai ősbűnök letéteményesei; velük a forradalom vezére nem kvaterkázhat békésen. A Jobbikról meg egyéb értékelések mellett épp Orbántól tudjuk, hogy az MSZP mellett a »másik« szélsőséges párt a parlamentben, tehát szintén kiesik. Ha a miniszterelnök bizonyítani óhajtja mélyen demokratikus konzultatív hajlamát, nem marad számára más lehetőség, csak a hótiszta LMP. Rajta lehet szemléltetni a nemzeti együttműködés parlamenti szárbaszökkenését.
Más kérdés, hogy az automatikus médiavisszhangon kívül valójában semmi érdemi hozadéka a megbeszélésnek, minthogy Orbán Viktornak esze ágában sincs osztani az LMP demokrácia-felfogását, Schifferék meg az ő tabudöntögető koncepcióját nem tudják beépíteni a saját politikai elképzeléseikbe. Miután azonban ez az előrelátható papírformának a visszaigazolása csupán, fájdalommal kell nyugtáznunk, hogy a politika mégsem lehet más. Az LMP-sek pontosan úgy viselkedtek, ahogyan kispártiságukból és adott parlamenti helyzetükből következett: jól tudták, hogy Orbán mire használja fel őket, de hasonlóképp a píár-lehetőséget keresték. Belementek abba az utcába, ahol a kormányfő kiállította róluk a bizonyítványt: a főhatalom szemében ők a szalonképes ellenzék.
Oszd meg, és uralkodj! Nincs új a nap alatt; a Fidesz ezt a lehető legközhelyesebb politikai játékot viszi színre, az LMP pedig eljátssza benne a ráosztott szerepet. Schiffer András elmondhatja, hogy ő és társai azok az eminensek, akiket a Győztes Forradalom Megtestesítője partnernek tekint, akiket személyesen meghallgat és válaszra méltat. Ők a kiválasztottak. Velük lehet példát mutatni, hogyan működik a demokratikus párbeszéd. Ők a díszletfal, ami előtt eljátszható a komédia.”