Kiút az "egypárti kapitalizmus" zsákutcájából

„Napjainkban a társadalmi méretű elbutulás nyilvánvaló jeleinek felsorolása már szinte közhelyszámba megy. Ezért a baloldali, vagyis a társadalmi-gazdasági és kulturális egyenlőtlenségek felszámolásában, végső soron a tőkerendszer távlatos meghaladásában érdekelt és gondolkodó emberek önálló, a hatalomtól teljesen független mozgalmi megszerveződése immár elkerülhetetlen. A rendszerrel kapcsolatos illúzióknak nincs többé helye. Ama naiv feltételezés helyett, hogy »lehet más a politika«, félrevezet. Ebben a rendszerben nem lehet más a politika, a tőkerendszernek kell megváltoznia. A rendszerváltást követően a hatalmi elitek és az új gazdasági uralkodó osztályok, amelyek magántulajdonukként kisajátították az állami (elvben közösségi) tulajdont, sohasem élvezték a magyar (és a kelet-európai) társadalom többségének bizalmát. A privatizáció nem kapott társadalmi legitimációt.

A lakosság jelentős csoportjai, főképpen a biztos megélhetésétől megfosztott csoportjai politikai apátiába estek vagy éppen ellenkezőleg, a legszélsőségesebb politikai demagógia áldozatává váltak. Ez az állapot kedvez egy tekintélyuralmi fordulat végrehajtásának. Ugyanis az MSZP és az SZDSZ nyolcéves kormányzati politikája még a baloldali szót is lejáratta. Az objektív történelmi és gazdasági okok között döntően ez a politika felelős abban, hogy a magyar társadalom jelentős része elfordult a baloldaltól, sőt százezrek az egykori MSZP szavazói közül (akiknek egyébként jelentékeny része munkás) a Jobbikra, az újfasiszta pártra adták voksukat.”