„Az új rendszer előbb hirdette ki a társadalmi szerződés megkötését, mint mielőtt a felek leülhettek volna. A társadalmi és gazdasági szereplők arról értesültek, hogy szándékuk már megvalósult a választásokkal. A társadalmi konzultáción kifejezhetik egyetértésüket. Már sorban várakoznak a törvénytervezetek a benyújtásra. A harmónia és a társadalmi béke megvalósult.
Csakhogy a kétharmados többség ellentmondása, hogy tökéletesen ellentétes érdekű és értékrendű csoportok szavaztak ugyanarra a politikai erőre, akik között az egyensúlyt a közös ellenfélre vonatkozó ellenszenv tartotta fenn. A politikai ellenfél eltűnt. Itt maradtak a társadalmi konfliktusok. Eddig pártok között, most a kormányzó párton belül jelennek meg. A szimbolikus ügyek csak a felszínen terelik el a figyelmet a mély ellentétekről. Azzal, hogy a meghirdetett új rezsim a politikai állammal magára vállaltatja a társadalmi és gazdasági összeütközések megoldását, elképesztő felelősséget és terhet vesz magára. Ugyanezt próbálta az 1990 előtti állam-párt, pártállam – tudjuk, hogy sikertelenül. Mindenkit képviselni annyi, mint senkit se képviselni. Állást foglalni valamelyik erős csoport mellett, állásfoglalást jelent egy másikkal szemben.”