„El kellene végre fogadni, hogy a rendőrség nem jótékonysági intézmény, hanem olyan erőszakszervezet, amely az állam polgárait szolgálja azzal, hogy fenntartja a rendet. Segít a polgároknak, ha arra van szükségük, de a segítség talán legfontosabb része, hogy fenntartja a közrendet és kikényszeríti annak tiszteletben tartását azokkal szemben, akik nem így gondolják.
Ennek érdekében a törvénytisztelő állampolgárt »szolgálja és védi«, a törvénysértőt a törvények betartására kényszeríti. Ezért intézményesen és egyénileg is felelősséggel tartozik: ha megsérti az állampolgárok jogait, felelősségre kell vonni mind a jogsértést elkövetőt, mind az arra parancsot adó vagy azt eltűrő elöljárót. Ha ez nem történik meg, a felelősség az egész intézményre rávetül és lejáratja azt, hiszen az egyéni felelősség hiánya óhatatlanul az intézmény felelősségét veti fel.
De azért is felelősségre kell vonni a rendőrt és a rendőrséget, ha nem teljesíti kötelességét a bűnözőkkel szemben. Ha elfordul, amikor törvénysértést lát – akár még ha »enyhe« közlekedési vétségről van is szó. És természetesen, felelősségre kell vonni, ha ezt korrupció miatt teszi. (...)
A rendőrség esetében meg kell teremteni a »teljes vertikum« hiányzó elemeit. A vertikum tetején, a katonasághoz legközelebb álló elem, a katonai rendőrség, ne adj isten, a csendőrség létrehozását, a vertikum másik végén pedig, a közösségi rendőrség megteremtését. E két fogalom körül sok félreértés van, sokan gondolják, hogy kiválthatóak más intézményekkel, de nem: ezek nélkül az »igazi« rendőrség reformja sem lehetséges, hiszen nem az intézmény, hanem a feladat a fontos. Azt pedig csak a »teljes vertikum« képes teljesíteni.”