„A régi-új miniszterelnök megválasztása után megmutatta családjának a dolgozószobáját, majd közösen imádkoztak. Kell-e ennél idillikusabb kép? (...)
De vajon mit szólt volna ehhez a fotóhoz a 18 évvel ezelőtti Orbán Viktor? Az a szakállas, kissé nyegle fiatalember, aki harcos ateistaként, frakcióbéli társaival együtt számos alkalommal kinevette a papokat, a vallásos, hívő embereket? (Nemcsak őket persze: a kisgazdákat szalonnazabálóknak nevezték a fideszesek, a Kubatov pártigazgató szóhasználatában nyuggereknek becézett idős emberekről pedig, azt mondta akkor Orbán, hogy felélik a fiatalok jövőjét.)
Mit szólna a régi Orbán ehhez az új fotóhoz? Aki - az idősebbek és a mérsékelten középkorúak még emlékezhetnek rá – a kereszténydemokrata képviselők felszólalása közben, azt kiabálta be a parlamenti padsorok közül: csuhások térdre!
Mit szólnak ehhez a történelmi egyházak? Pontosabban: mit nem szólnak az egykori és ennek folytán mai gyalázathoz – nos, ez is megérne egy misét. (Mit szól hozzá Semjén Zsolt – van szava hozzá?) Mert legjobb tudomásunk szerint Orbán azóta sem kért bocsánatot a vallásos emberektől. Igaz, nem is kérte erre senki.
A papság, az egyház biztosan nem. Hogy miniszterelnöki léte első perceiben buzgón imádkozik, magánügy. Hogy a sajtó nyilvánossága előtt a családját is imádkoztatja – lelke rajta. Nyilvánvaló, hogy Orbán kompenzálja a »csuhásozást«. Mert a valóban vallásos embernek nincs szüksége látványos külsőségekre, a valóban vallásos ember tudja magáról, hogy kicsoda. Nem kell bizonygatnia nappal, nem kell ájtatosnak lennie este, nem kell Istent a szájára vennie minden hullámhosszon.”