Az egypárti „demokrácia” győzelme

„Megtörtént, aminek meg kellett történnie: Magyarország jobboldala (52,8 + 16,7 = 69,5 százalék) magára talált. Az igazi többséget mindig is ők alkották, de ezt elrejtette a valóság. Ők alkotják azt a »centrális erőteret«, ahol egyetlen politikai oldalnak lesz csak igazán szava, egyetlen tekintély létezik csak, és amely (ezúttal nem »internacionalista«, »népi«, hanem 1945 után megint) »nemzeti«, »magyar«. Mintha minden más felfogás képviselője nem volna ugyancsak nemzeti és magyar. Az eredmény elsöprő volta már jóval a két évvel ezelőtti népszavazás előtt nyilvánvaló volt, csak az nem látta, aki nem akarta látni.

Az a jobboldali Magyarország, amely 1945-ben alámerült, amelynek nyelve és jelképei akkor befagytak, mára életre kelt. Populista többsége a Fidesz-vezér mögött sorakozik fel; csak tekintélyt, csak rendet, csak gondoskodást vár (és szabadságból csak a sajátját igényli). A demagógiára még fogékonyabb kisebb része (16,7 százalék) az előbbieken túlmenően a Jobbik által képviselt neonyilas eszmékben is a nemzeti üdvözülés zálogát látja. A két tábor között nincs éles határ, a Jobbik tartalékai időzített bombaként ott rejlenek a Fidesz szavazói között. (...)

A baloldali elit jelentős része a Kádár korból átmentett utódpárt révén foglya maradt kapcsolati tőkéjének, korrupciós mechanizmusainak, de főleg elsatnyult önvédelmi képességeinek: a baloldaliság évtizedeken keresztül állami (diktatórikus) védelemben részesült. A baloldal, együtt az 1989 után megjelenő magyar jobboldaltól nyomban megrettent liberális elittel, politikai csődhelyzetbe vezette bele saját magát. Az 1945-ös hibernáltságából fokozatosan feltámadó, az orbáni vezérkultuszt ápoló magyar jobboldalnak ugyan kapóra jöttek ezek a retardált ellenfelek, de öntörvényű kibontakozása történelmi örökségéből következett. A baloldaliak meg a liberálisok együtt sem tudtak ellenszert találni arra, amivé a magyar jobboldal saját feldolgozatlanul maradt öröksége következtében mára vált. Ez az állapot a jobboldaliak számára is kétségbeejtő, noha még nem fogják fel.”