Ezt nem teszi zsebre – otthonról találták be Dzsudzsákot

2024. október 28. 09:32

Az egykori debreceni edző, Supka Attila szerint hibázott a magyar labdarúgó-válogatott rekordere.

2024. október 28. 09:32

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

 

Mélyrepülésben a DVSC labdarúgócsapata az NB I-ben. Zsinórban ötödik meccsét veszítette el a hétvégén a Loki, amely idegeneben, a Sóstói Stadionban kapott ki meglehetősen simán 2–0-ra a Fehérvár FC-től. A vereségnek áldozata is lett, vasárnap a klub vezetői kirúgták a vezetőedzőt, Máté Csabát. Ahogy azt a Mandiner is megírta, a következő két mérkőzésen, a keddi, mezőkövesdi kupatalálkozón és a vasárnapi, Ferencváros elleni idegenbeli bajnokin megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányítja a Debrecent, munkáját Madar Csaba is segíti.

Ezt is ajánljuk a témában

„A fehérvári mérkőzés után már tudtam, hogy nekem kell majd irányítanom a csapatot a Mezőkövesd ellen és valószínűleg az FTC otthonában is. 

Nehezen aludtam el, de most nem álmodtam semmit, pedig általában valamit mindig szoktam. Ám mostanában rémálmaim voltak leginkább, mert annyira akartam, hogy nyerjünk már végre egy meccset, és a sok vereség azt hozta ki belőlem” – mondta a haon.hu-nak a klublegenda Dombi Tibor, aki korábban négy meccsen volt a DVSC ideiglenes edzője.

Dombi hozzátette, a Fehérvár ellen nagy hozzáállásbeli problémákat nem látott, csak azt, hogy a játékosoknak remeg a lába a elmúlt hetek eredményei miatt.

„Ez rosszabb, mint amikor egy-két ember hülye, mert őket helyre lehet tenni pénzbüntetéssel, vagy azzal, hogy levágod az NB III-ba. De most hiába mondom azt a játékosnak, ne remegjél, attól még fog, és játszani sem mer, pedig pár hete még úgy fociztunk, mint az álom. Én lejátszottam a DVSC-ben legalább 800 meccset mindenestül, nekem is volt, hogy remegett a lában, rosszul is játszottam, máskor meg közepesen, időnként jól, ritkán meg nagyon jól. Ez benne van, én beismertem ha gyenge voltam, és erre biztatok mindenkit, mert az az első lépés, hogy elinduljál fölfelé. Előbb magadat kell rendbe rakni, mert csak utána tudsz segíteni a többieknek és a csapatnak. Nem focizni felejtettek el, hanem maguk alatt vannak. Beugró edzőként eddig van 3 győzelmem és egy vereségem, ha az előbbiek száma négyre vagy ötre nőne a következő hétvégére, az igen jól hangzana” – reménykedett a debreceniek volt csatára.

A Loki egy másik korábbi edzője, Supka Attila nem értett egyet a szurkolókkal, akik a Paks elleni hazai 0–5 után levetették a mezt a játékosokkal. Mint ahogy Dzsudzsák Balázs kirohanásával sem a meccs után. A Loki csapatkapitánya kiabált a csapattársával, Megyeri Balázzsal, hogy ne nyilatkozzon a tévének, mert a klub fontosabb, és jöjjön a szurkolók elé ő is.

„Dzsudzsák hevesebb habitusú, de ez esetben nem ez volt a helyes megoldás”

 – véli Supka, aki szerint az sem jó, hogy az edzőt hibáztatták a DVSC kudarcsorozatáért.

„Nem edzőkérdés, hogy a klub így szerepel. Nem tudjuk, a csapaton belül mi történik, a játékosok hogyan fogadják el őt. A probléma már a nyárra visszavezethető, amikor a Debrecen meghatározó játékosokat engedett el, akiket nem tudott megfelelően pótolni. Összefogás kellene a csapaton belül, harcosabb játék, mert azt látjuk, hogy teljesen szétesett a Loki” – nyilatkozta a Sportálnak a csapat korábbi vezetőedzője, aki kétszer bajnokságot is nyert a DVSC-vel.

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
chief Bromden
2024. október 28. 11:48
Elég egy kútmérgező, a víz ihatatlan lesz.
galancza-2
2024. október 28. 10:52
s.atesz, d.tibusz, mad. csabesz, m.csabesz is futballgyilk0s kretének, ah0gy az ősszes hazai szaki 40 éve minden 0sztályban,minden k0r0sztálynál. dzsudzsi pedig teljesen elhülyült büdős szájú ripacs.
csapláros
2024. október 28. 09:57
Külön is jelezni kell, zolka50-52 fórumtárssal egyetértve, hogy marhára zavaró és BOSSZANTÓ ez a "találták be" szófordulat. Ez a bunkók és a panelprolik, a Maunika, a Győzike és a Való Világ nyilvánosan baszós sók közönségeinek a szlengje, akik ha megkapják a kérdést, hogy ki írta a Himnuszt, akkor bután röhögcsélve néznek ki a fejükből, hogy a négy válaszlehetőség közül végül a Vörösmartyt jelöljék be...
zolka50-52
2024. október 28. 09:48
"találták be Dzsudzsákot" Már megint ez a libernyák magyartalanság, bunkók. Mi az anyanyelvetek? Biztos, hogy nem a magyar.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!