Van egy határ, amit a NOB-nak sem kellene átlépni

Nyitókép: Mehmet Murat Onel/Anadolu via Getty Images

„A csalfa férj megcsalja a feleségét, a gyanútlan nő azonban éppen a liezon közben nyit rá a hűtlen férfira. – Te jó ég, megcsalsz engem?! – kérdezi hüledezve a feleség. – Drágám, sosem tennék ilyet! – riposztol a férj. – De látom, hogy valaki mással hemperegsz az ágyunkban! – így a nő, majd érkezik is az adekvát kérdés: – Most akkor nekem hiszel, vagy a szemednek?

Körülbelül ilyen érzés nézni ma, 2024-ben az olimpián zajló eseményeket, már, ami a gender-témákat illeti: teljesen hihetetlennek tűnik, amit látunk, sőt, nem is akarjuk látni, így kiégett retinával kérdezi szinte egyként a világ: ez tényleg megtörténik?

Amikor a megnyitót néztem, tulajdonképpen végig ott futott a fejemben az a gondolat, hogy ez az olimpia Budapesté lett volna, ha annak idején, 2017-ben Fekete-Győr András – a mára mikroszkopikussá zsugorodott Momentum Mozgalom akkori elnöke – nem indítja el pusztán és kizárólag politikai haszonszerzés céljából a NOlimpia mozgalmat és nem fúrja meg, hogy Budapest beadja pályázatát a 2024. évi nyári olimpia megrendezésének jogáért. Ha a magyar emberek időben felismerték volna Fegyőr jelentéktelenségét, akkor most, ma, ezekben a percekben hazai pályán ünnepelhetné a világ a kiváló magyar sportolók csillogó bravúrjait.

Tény és való, nagy eséllyel nem hörögtek volna szakállas nők a megnyitón a »Szabadság, Egyenlőség, Testvériség« jelszavak néhai forradalmi jelentőségét sárba tiporva, sőt, istenkáromlást sem látott volna a világ, de még a vérhastól is megkíméltük volna a triatlonistákat. De, mi már csak ilyen elmaradott, bigott ország vagyunk.

Egy gondolat erejéig maradva a belpolitikánál, most, hogy az ellenzéknek sikerült a Momentumot kiradírozni a potenciális ellenfelek térképéről, Karácsony Gergely is kedvet kapott az olimpiarendezéshez mondván, minden feltétel adott hozzá Budapesten! Az más kérdés, hogy ezeknek a feltételeknek a teljesülése – lásd stadionok – nem szemfüles főpolgármesterünkön múltak, ő ugyanis bőszen gyűjtötte ellenük az aláírásokat. De ki emlékszik már arra, nem igaz?

Visszatérve Párizsba tehát,

a teljesen szürreális megnyitó után itt van most nekünk Imane Helif ökölvívó, aki nem kis felháborodást keltett a világ normálisabb felében. Ellenfele, az olasz Angela Carini mindössze 46 másodperc után adta fel az ellene zajló küzdelmet, állítása szerint azért, mert olyan különbség volt kettejük ütőereje között, hogy esélytelennek érezte a győzelemnek tulajdonképpen a gondolatát is.

Carini sírva távozott a ringből, állítólag az orra is eltört, és nem fogott kezet ellenfelével, amire azért igen ritkán látni példát a sport világában, főleg egy olimpián.

Imane Helif algériai származású, születésekor lányként anyakönyvezték, mivel az elsődleges nemi jellegei erre engedtek következtetni. Itt jegyzem meg, a biológiai sokszínűséget pontosan jegyzők kedvéért, hogy Helif valóban nem transznemű, a pontos meghatározás szerint interszexuális, ami egy születési rendellenesség és nagyjából az emberek egy-két százalékát érinti. Ennek köszönheti Helif – és erre is hivatkozik az utóbbi napokban a botrány kapcsán –, hogy XY kromoszómákkal is rendelkezik, ez pedig valóban nem az ő hibája, így született. Ez különbözteti őt meg a transzszexuális emberektől, ők ugyanis egyértelműen valamelyik nem jellegzetességeivel születnek meg a világra, csak nem érzik magukat önazonosnak vele és mára már a legkülönfélébb módokon alakíttatják át magukat férfivá vagy nővé, ahogy tetszik.

Na de, a lényeg nem itt van. Ha az ember végigböngészi Helif közösségi oldalát, nem igazán tudja a képei alapján megítélni, hogy nő vagy férfi, talán ő maga sincsen ezzel egészen tisztában, hiszen van, hogy a férfias megjelenését erősíti – például öltönyben és rövid hajjal látható –, de van, hogy a nőit. Szintén zárójeles megjegyzés, hogy az országban, ahonnan Helif származik, vagyis Algériában törvény tiltja a nemváltoztatást, sőt, az egynemű kapcsolatokért két hónaptól két évig terjedő szabadságvesztés jár. Zárójel bezárva.”