Gazdag Dániel: Mindegy, hogyan, de nyernünk kell vasárnap!

2024. június 22. 11:12

A magyar válogatott támadó középpályása szerint jól felkészültek a skótokból, de az első perctől fogva az utolsóig harcolniuk kell a sikerért az Európa-bajnokság utolsó csoportmeccsén.

2024. június 22. 11:12
Kiss B. László

Nyitókép: Kiss B. László/Mandiner

 

Marco Rossi egyenes, őszinte ember, és ez olykor nem is mindenkinek tetszik, de talán ezért is érdemel nagy tiszteletet a magyar labdarúgó-válogatottnál elért eredményei mellett. Az olasz szakember a nemzeti csapat egyik tagját, Gazdag Dánielt is bírálta a közelmúltban a klubteljesítményével nem összhangban lévő válogatottbeli teljesítménye miatt. És e tekintetben nem is nagyon lehet vitatkozni a mesterrel. A középpályás a csapatában, az amerikai Philadelphia Unionban sokkal eredményesebb és hasznosabb futballt produkál, mint a válogatottban. A nemzeti csapatban eddig 26 meccsen négyszer talált a kapuba, de persze nemcsak ebben mérik a teljesítményét. A Budapest Honvédtól 2021-ben az Egyesült Államokba szerződött focistának azért mindig meg kell küzdenie az ingázás okozta időeltolódással.

„Amerika nem a szomszédban van, az utazások és a hat óra időeltolódás sem optimális, ugyanakkor ez nem lehet kifogás nekem. 

Én is éreztem, hogy jobb teljesítményre is képes vagyok, mint amit a válogatottban mutattam mostanában.

 Próbáltam megfejteni ennek az okait egyedül, s kértem az edző segítségét is, s a kapitány elmondta az ezzel kapcsolatos meglátásait. Ezek után én csak annyit tudok mondani, hogy a lehető legtöbbet megteszem, bármennyi lehetőséget is kapok a válogatottban” – nyilatkozta Gazdag Dániel, aki a három évvel ezelőtti Európa-bajnokságról sérülés miatt lemaradt. Ezen a németországi Eb-n a Svájc elleni mérkőzésen még nem játszott, Németország ellen viszont már becserélte őt Rossi, aki tehát bízik benne. A támadó középpályás természetesen nagyon örült ennek, de ahogyan mindenkit a válogatottban, őt is csalódottá tette a két vereség.

Ezt is ajánljuk a témában

„Az vigasztal bennünket, hogy van még egy harmadik csoportmérkőzés, amelyen javíthatunk. Skócia más játékstílust képvisel, mint az előző két ellenfelünk, Svájc és Németország. Ezzel persze nem akarom lekicsinyíteni vasárnapi riválisunkat. A kompakt védekezésből kell kiindulni, s arra kell törekednünk, hogy egyáltalán ne kapjunk gólt. 

Skóciának megvan a maga stílusa, remek játékosai vannak, fizikálisan roppant erősek. Ez azonban nem ijeszt meg minket, felkészültünk belőlük, s az első perctől fogva az utolsóig harcolnunk kell. 

Mindkét csapatnak csak a három pont megszerzése lehet jó, a döntetlennel semmire nem mennénk, és szerintem ők sem. Úgy érzem, igazi ki-ki meccs lesz. Ha nem nyerünk, és csak egy pontot szerzünk, akkor ugyanúgy csalódottan utaznánk haza, mintha háromszor kikaptunk volna. Szóval, mindegy, hogyan, de nyernünk kell vasárnap Stuttgartban!” – mondta a Philadelphia Union labdarúgója.

A magyar válogatott két vereséget követően vasárnap 21 órától Skóciával játszik az Eb-n a csoportkör harmadik, utolsó fordulójában, és mindenképpen győznie kell, hogy maradjon esélye a legjobb 16 közé kerülésre. Ugyanakkor még az is megeshet, hogy ez is kevés lesz ahhoz, hogy Szoboszlaiék továbbjussanak a csoportból.

 

 

Kapcsolódó cikkek a Foci Eb 2024 aktában.

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2024. június 22. 16:42
HÁT akkor HAJRÁ MAGYAROK!
Bernard
2024. június 22. 16:38
Nem mindegy! Becsülettel!!!
nemmondom
2024. június 22. 14:02
Valóban mindegy hogy hogyan, de mennyire?
bogdan5-aki-vigan-jatszott-mig-elevenen-egtek-az-oroszok
2024. június 22. 12:39
pedig van egy jó taktika- most megosztom Rossi mesterrel: mindjárt az elején gyors apró gólokkal meg kell zavarni az ellenfelet - utána már könnyebb lesz
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!